rubicon

Reformkori politikai perek

10 perc olvasás
Felségsértés, hűtlenség, lázítás volt a vád azokban a perekben, amelyeket politikusok, közéleti szereplők, jelentős személyiségek sora ellen indítottak az 1830-as évek második felében Magyarországon. A perek azonban olyan eredményhez vezettek, amelyek ellentétesek voltak kezdeményezőik szándékaival: a támadott magyar liberálisok nemcsak nem szorultak le a politikai porondról, hanem megerősödve kerültek ki az összecsapásból.

1835 februárja és 1838 júniusa között huszonkét olyan per indult a Királyi Táblán, amelynek vádlottja – a csak színleg perbe fogott besúgót, Lapsánszky Jánost kivéve – a közélet szereplője volt. Közülük a legnevezetesebb Wesselényi Miklós báró, a magyar és az erdélyi liberális ellenzék vezére – ellene Erdélyben is pert indítottak –, mellette Kossuthnak, a kéziratos Törvényhatósági Tudósítások szerkesztőjének és Lovassy Lászlónak, az országgyűlési ifjak vezetőjének a nevét őrizte meg a köztudat.

Jelentős személyiség volt vagy azzá vált a többi vádlott többsége is. A rendkívül szókimondó Bars megyei követ, Balogh János ellen kétszer is per indult (az elsőt 1835 nyarán megszüntették), s megyéjéből még hét személyt fogtak perbe. A négy Pest megyei perbe fogott között találjuk Patay Józsefet, aki később az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja lett, Ráday Gedeon grófot, Fejérből Madarász Lászlót és Józsefet, Sárosból Újházy Lászlót, az 1849-es kormánybiztost.

A vád

A három országgyűlési ifjú és Lapsánszky ellen felségsértés, Wesselényi, Kossuth, Balogh és két társa, a Madarász-fivérek, valamint Újházy ellen pedig hűtlenség volt a vád. A vádlottakra elítélésük esetén fej- és jószágvesztés várt. A többiek ellen ún. becstelenségi (infamia)

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.