rubicon

Reformkori angol utazó Magyarországon és Erdélyben

John Paget a magyarokról és a nemzetiségekről
12 perc olvasás

John Paget elsősorban a Magyarországot és Erdélyt bemutató útikönyvéről ismert, amelyet a neves londoni John Murray kiadó jelentetett meg 1839-ben. Az angol utazó – aki később honosíttatta magát, és tekintélyes erdélyi földbirtokos lett – meglepő tárgyilagossággal, precizitással és nem csekély humor­ral foglalkozott nemcsak az ország látványosságaival, hanem társadalmi összetételével, politikai problémáival, valamint gazdasági fejlődésével is. Magyarul az útikönyv két kiadásban is megjelent; először 1987-ben a Helikon Kiadónál (Magyarország és Erdély címmel), majd 2011-ben bővített kiadásban a Kriterion Kiadónál. Különböző megfontolásokból azonban mindkét kiadásból kimaradtak részek, főleg azok, amelyek Pagetnek a nemzetiségekről szerzett benyomásairól szóltak, és amelyek hol rokonszenvvel, hol pedig kritikusan ábrázolták a magyarországi és erdélyi etnikai kisebbségek életmódját, nemzeti jellegzetességeit, valamint egymáshoz való viszonyát. A kritika alól azonban a Paget rokonszenvét megnyerő magyarok sem voltak kivételek.

John Paget 1835 elején Rómában ismerkedett meg későbbi feleségével, a reformeszméket valló erdélyi arisztokrata Wesselényi Polixénával (akkor még Bánffy Lászlónéval, Wesselényi Miklós távoli unokatestvérével), aki nemcsak felkeltette érdeklődését Magyarország és Erdély iránt, hanem tájékoztatta őt az ország politikai, gazdasági és

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.