rubicon

Rabszolgaság Északon és Délen

20 perc olvasás

Ma az újkori amerikai rabszolgaságot, mely a történelemben kivételes módon faji alapú volt, elsősorban a déli államokhoz kötjük. Igaz ugyan, hogy az egyesült államokbeli rabszolgaság Délen teljesedett ki, de egyáltalán nem volt kizárólag déli jelenség. 

Eredetileg azonban nemcsak feketék lehettek rabszolgák, hanem indiánok is. Az új-angliai Massachusettsben az 1600-as évek végén például nagyjából kétszáz indián volt rabszolgasorban. 

Később azonban ez a gyakorlat megszűnt, sőt még az is előfordult a polgárháború idején, hogy egyes indián törzsek a Dél oldalán harcoltak; ahogy arra is akadt példa, hogy indián törzsek fekete rabszolgákkal kereskedtek.

Az 1607-ben alapított Jamestown­ba 1619-ben érkezett az első húsz afrikai egy holland csatahajó fedélzetén, őket a gyarmatosítók megvásárolták. Azonban Virginiában a feketék is lehettek szabad emberek. Holland gyarmatosítók 1626-ban vették meg Manhattan szigetét az indiánoktól, és a Holland Nyugat-indiai Társa­ság még ebben az évben hozott tizenegy afrikai rabszolgát New Amsterdamba – a város néhány étvized múltán már a New York nevet viselte. Az 1770-es években, az amerikai függetlenségi háború hajnalán húszezer rabszolga szolgált New Yorkban. Massachusettsbe, Bostonba 1638-ban érkezett két rabszolga, a következő évtizedekben pedig, ha nem is széles körben, de elterjedt a rabszolgaság Új-Anglia földjén is.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.