Magyarországon nagy hagyománya van a politikai humornak – miként gróf Széchenyi István is megfogalmazta: az önkény együtt jár az ostobasággal –, de az igazi kibontakozása, fénykora a szocializmus időszakára tehető. Nálunk bármi is történt 1945 és 1989 között, szinte abban a pillanatban megszületett az arra vonatkozó politikai vicc. Ez a lakosság világosan látó rétegeinek egyfajta sajátos ellenállása, vigasztaló momentuma volt. A politikai vicc kitalálói, terjesztői nevetségessé tették a rendszer irracionális voltát, egyben kimutathatták intellektuális fölényüket is. Bebizonyíthatták, hogy hiába a propaganda, „mi mégis átlátunk rajtatok, tisztában vagyunk a diktatúra természetrajzával”.
Szerzőik rendkívül jól értesültek voltak. Minden hírzárlat, elhallgatás ellenére ismerték a szovjet és a magyar vezetőket és a nemzetközi, illetve a magyar politika történéseit, valós tényeit. Emellett természetesen nagy élvezettel használták ki a nyelvi leleményeket.
Meg kell emlékeznünk a politikai viccek kiötlőinek, illetve terjesztőinek bátorságáról is. Az ötvenes években a politikai vicc mesélése bűncselekménynek számított, amiről még Legfelsőbb Bírósági irányelv is született. Jó néhány olyan is van közöttük, amely reális helyzetértékelésen alapul: bár túlerővel szemben harcolnak, mégsem adják fel, és a humorérzékük sem hagyja cserben őket.
„A
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
