Polgári vagyon, polgári tőke a 19. század első felében

Ha­bár az utób­bi évek­ben a pol­gár­ság/pol­gá­ro­so­dás kér­dé­sei­re a tör­té­net­tu­do­mány a ko­ráb­bi­hoz ké­pest na­gyobb fi­gyel­met for­dí­tott, a va­gyo­ni vi­szo­nyok fel­tá­rá­sa még kez­de­ti stá­dium­ban tart. A 19. szá­zad el­ső fe­lé­re vo­nat­ko­zóan csak egy-egy gaz­dag, kiemel­ke­dő tel­je­sít­mé­nyű vá­ros­la­kó va­gyo­ná­ról, sok eset­ben csak in­gat­la­nai­ról vagy üz­le­ti tő­ké­jé­ről ren­del­ke­zünk – több­nyi­re hé­za­gos – ada­tok­kal. Ki­vé­te­les­nek szá­mí­tó pél­dá­juk ko­ráb­ban egy­részt ar­ra szol­gált, hogy alá­húz­za: a pol­gár­ság több­sé­gé­nek va­gyo­na je­len­ték­te­len, tő­ké­je túl ke­vés volt ah­hoz, hogy je­len­tős sze­re­pet játsz­has­son a gaz­da­sá­gi élet átala­kí­tá­sá­ban, más­részt, mi­vel va­gyo­nuk jó ré­szét in­gat­la­naik ér­té­ke tet­te ki, azt de­monst­rál­ta, hogy még gaz­dag pol­gá­rok sem ipar­vál­lal­ko­zá­sok­ba fek­tet­ték, ha­nem im­mo­bi­li­zál­ták, il­let­ve felél­ték tő­ké­jü­ket.