Perszonáluniók a késő középkori Közép-Európában

Eu­ró­pá­ban a kö­zép­kor­ban gyak­ran ke­rült két vagy több ál­lam – több­nyi­re örö­kö­sö­dés kö­vet­kez­té­ben – kö­zös ural­ko­dó irá­nyí­tá­sa alá. Ilyen ese­tek­ben perszonál- vagy reál­unió jö­he­tett lét­re. Az előb­bi­ben csak az ál­lam­fő kö­zös, az ál­la­mok tel­je­sen ön­ál­lóak. Az utób­bi ese­té­ben is meg­ma­rad az or­szá­gok szu­ve­re­ni­tá­sa, azon­ban egyes vo­nat­ko­zá­sok­ban, fő­ként a had- és pénz­ügyek, vala­mint a kül­po­li­ti­ka irá­nyí­tá­sá­ra kö­zös in­téz­mé­nyek­kel ren­del­kez­nek. A két tí­pust azon­ban ne­héz a kö­zép­kor­ban egy­más­tól el­vá­lasz­ta­ni, így a per­szo­ná­lu­nió ki­fe­je­zést al­kal­ma­zom rá­juk a to­váb­biak­ban. Ilyen uniók Skan­di­ná­viá­tól és az Ibé­riai-fél­szi­get­től kezd­ve a Ma­gyaror­szá­got ma­gá­ba fog­la­ló tér­sé­gig nagy szám­ban jöt­tek lét­re, igaz, több­nyi­re csak rö­vi­debb-hosszabb ideig áll­tak fenn. A mi te­rü­le­tün­kön a 13. szá­zad­tól