Pecunia nervus belli. A háború alapja a pénz

Már a 16. szá­zad el­ső fe­lé­ben is szé­les­kö­rűen hasz­nál­ták a „pecunia nervus bel­li” – azaz a pénz a há­bo­rú alap­ja ki­fe­je­zést. A tö­rök el­le­ni vé­de­ke­zés egyik leg­fon­to­sabb fel­té­te­le min­dig is a ka­to­nai költ­sé­gek elő­te­rem­té­se volt. I. Fer­di­nánd, majd pe­dig II. (ma­gyar ki­rály­ként I.) Mik­sa alap­ve­tő, az oszt­rák tar­to­má­nyo­kat, a cseh ko­ro­na or­szá­gait és a cson­ka Ma­gyar Ki­rály­sá­got, sőt ma­gát a Né­met-ró­mai Bi­ro­dal­mat is érin­tő pén­zügy-igaz­ga­tá­si re­form­jai tet­ték le­he­tő­vé, hogy az 1550-es évek má­so­dik fe­lé­től a ma­gyar és hor­vát te­rü­le­te­ken vé­gig­hú­zó­dó, több­szö­rö­sen ta­golt vé­del­mi rend­szer költ­sé­gei­nek je­len­tős ré­szét va­la­ho­gyan elő le­hes­sen te­rem­te­ni. Ez ak­ko­ra ki­hí­vást je­len­tett a kö­zép-­eu­ró­pai Habs­burg Mo­nar­chiá­nak, hogy még az egy­re nö­vek­vő ál­la­mi be­vé­te­lek­kel és a bi­ro­dal­mi se­gé­lyek­kel együtt sem volt so­ha ele­gen­dő pénz a vég­vá­ri ka­to­na­ság zsold­já­ra, erő­dí­té­si mun­ká­la­tok­ra, had­fel­sze­re­lés­re.