Ingyenesen olvasható
Az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalos fizetőeszköze a korona volt, aminek a váltópénze a fillér. A nagy világégés alatt a korona értéke jelentősen – a világháború végére nagyjából 60%-kal – csökkent, de pénz funkcióját nem vesztette el. Sőt, az Osztrák–Magyar Bank a fegyverszünet és a békekötések közötti időszakban is működött, és onnan látták el bankjegyekkel az egész birodalmat, köztük Magyarországot is. A bécsi közös pénzügyminisztérium a nagy háború alatt tudatosan kevesebb pénzt juttatott Magyarországnak, aminek következtében – no meg az infláció miatt – hazánkban pénzhiány alakult ki.
A forradalmak alatt sem változott a helyzet, ezért a Károlyi-kormány nyomólemezeket és papírt kért a banktól. Az osztrákok az egy- és a kétkoronás bankók, illetve ideiglenes pénzek nyomólemezeit adták át, amivel meg is kezdődött a pénznyomtatás. Ezeket később az osztrákok hamisítványnak tekintették.
Forrás: Wikimedia Commons - Osztrák-Magyar Bank
A helyzetet az osztrák békeszerződésnek a magyar békeszerződésbe szó szerint átemelt paragrafusa oldotta fel: az utódállamok „kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított két hónapon belül külön erre a célra szolgáló s államonként eltérő bélyeggel ellátni az Osztrák–Magyar Banknak saját területeiken levő bankjegyeit”. Azaz a korábbi dualista állam pénzét az utódállamok felülbélyegzés után saját pénzükként használták addig, amíg új pénzt nem vezettek be. Ez hazánkban némi csúszással 1920. március 18-án következett be, az 1920. évi III. törvénycikk értelmében, míg új pénz, a pengő bevezetésére 1927. január elsejével került sor.
