rubicon

Péch Géza

18 perc olvasás

A Kádár-kormány a forradalom és szabadságharc leverését követően minden olyan embertől félt, aki magatartásával, felfogásával bizalmat és megbecsülést szerzett, s egy közös cél érdekében másokat is mozgósítani tudott. Péch Géza is közéjük tartozott: fiatal apa, önkéntes mentősofőr és illegalitásba menekült ellenálló volt.

Eckhardt Géza néven látta meg a napvilágot 1930. május 7-én Budapesten. Szüleit hamar elvesztette, így kisgyermekkorától kezdve nővére, Eckhardt Piroska és férje, Péch Zoltán gimnáziumi tanár nevelte. Tízévesen hivatalosan is örökbe fogadták, s ettől kezdve hálával és szeretettel viselte a Péch vezetéknevet. A budapesti piarista gimnázium elvégzése után a Műszaki Egyetem esti tagozatára iratkozott be, de tanulmányai mellett több különböző munkát is vállalt. Elméleti felkészültségének és gyakorlati tapasztalatainak köszönhetően magas mérnöki tudásra tett szert, a forradalom idején az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár üzemmérnöke volt. 1951-ben megházasodott, egy év múlva kisfia született. Az otthon örömét azonban nem sokáig élvezhette, mert feleségével való kapcsolata megromlott, a veszekedés megmérgezte mindennapjaikat, és már 1955-ben felbontották házasságukat. A gyermek az édesanyánál maradt, amibe Péch sohasem tudott belenyugodni. Fiatal apaként a válás és a kisfiú elvesztése is rendkívüli módon megviselte, s hogy elterelje gondolatait, minden erejével a munkába és a tanulásba menekült, de így sem találta a helyét a világban – ilyen körülmények között érte a forradalom.

Péch (Eckhardt) Géza érettségi tablóképe

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.