rubicon

Partium

A királyság és a fejedelemség határán hányódó vármegyék
12 perc olvasás

A Partium (Részek) azokat a magyarországi vármegyéket foglalta magába, amelyekre az erdélyi vajdaságon kívül a mindenkori fejedelem hatalma kiterjedt. A Partium 1541-től fokozatosan alakult ki, területe a speyeri egyezmény megkötésétől (1570) állandósult: Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok és Máramaros vármegyéket értették alatta. A négy vármegye területe a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség összetűzései, háborúi, valamint az Oszmán Birodalom terjeszkedése következtében folyamatosan módosult. 1660-ban Várad török kézre jutása megrengette a Partium védelmi szerepét. Bihar vármegye a törökellenes felszabadító háborúk idején kérte a Magyar Királysághoz csatlakozását. 1732-ben III. Károly döntött úgy, hogy a Partium területét megosztja, így már csak Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék tartoztak a Habsburg-fenn­hatóság alatti Erdély területéhez. A Partium mint terület s maga az elnevezés is a kiegyezés után, az 1868. évi törvények alapján szűnt meg végérvényesen.

A Partium kialakulása a 16. századi politikai és katonai erőviszonyok változásának függvénye és eredménye volt, s egyértelműen beleillik xaz Erdélyi Fejedelemség kialakulásának folyamatába. Létrejöttéhez elengedhetetlenül hozzájárult a két választott és koronázott király küzdelme Mohács után – Szapolyai Jánost 1526. november 11-én, míg Habsburg Ferdinándot 1527.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.