Ingyenesen olvasható
Magyarországon 1919-ben a tanácsköztársaság 133 napja jelentette a nyitányt, majd 1947-től a kommunizmus összesen 118-szor 133 napig, azaz 43 évig tartott. Hosszú évek alatt ártatlan embereket hurcoltak meg, börtönöztek be, végeztek ki, köztük egyházi személyeket, papokat is. Széll Kálmán váci kanonok halálának oka az volt, hogy teljesítette püspöke kérését – ezzel a kiépülő kommunista államhatalom ellenszenvét váltotta ki. Pétery József váci megyéspüspök – Mindszenty József esztergomi érsek elkötelezett követője – az első békegyűlés meghirdetésekor megtiltotta papjainak, hogy elmenjenek, mert ez az istentelen rendszer törvényesítését jelentheti. Több pap azonban részt vett a békepapi alakuló ülésen. A váci püspök három atyát – Széll Kálmánt, Brusznyai Józsefet és Oetter Györgyöt – megbízott, hogy hallgassák meg három paptársukat az ülésen részt vevők közül. Megtorlásként a püspöki megbízottakat letartóztatták, a kommunista államhatalom mindhármukat Kistarcsára internálta. Brusznyai József 1950 augusztusa és 1953 szeptembere között fogoly volt Kistarcsán, 1956. szeptember 11-ig rendőrhatósági felügyelet alatt állt.
Brusznyai József esperes, szentszéki bíró száz éve, 1922. november 8-án született Derekegyházán. Édesapját, aki csendőr volt, Szentesre helyezték át, így a gimnáziumot József már az alföldi településen végezte. A második bécsi döntés évében, 1940-ben érettségizett, majd Vácra jelentkezett papi szolgálatra. Teológiai tanulmányai első évét Vácott kezdte, majd kikerült a bécsi Pázmáneumba. A második világháború vége után, 1945 augusztusában fejezte be a teológián az utolsó szemesztert, szeptember 8-án pedig pappá szentelték Vácott. 1946-ban, papi pályája első évében Csongrádba került hitoktatónak. A háború utáni újrakezdésre jellemző állapotok fogadták az Alföldön: nem volt hittankönyv, a diákok pedig sem füzettel, sem íróeszközzel nem rendelkeztek. József atya leleményességére jellemző, hogy a 45 perces tanórát három részre osztotta fel: az első részben elmagyarázta a tananyagot, a második negyedórában megtanulták a kérdésekre a válaszokat, a harmadik harmadban pedig – ha már jól ment minden – énekeket tanított a diákjainak. A következő évben Mezőtúrra helyezte a püspök, itt már nehezebb dolga volt, mert az általános iskolákon kívül több középiskolában (Református Fiúgimnázium, Mezőgazdasági Szakközépiskola, szakipari technikum és a lánygimnázium) is tanított. Visszaemlékezése szerint a jelentős leterheltség ellenére sikerült „jó hangulatra vergődni a gyerekekkel”.
1947. február 25-én a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát letartóztatták, és bírósági tárgyalás nélkül húsz év kényszermunkára ítélték. Az esemény a kommunisták térnyerését mutatta Magyarországon. Pár héttel később Brusznyai atya a váci püspöktől kapott egy levelet, ebben Pétery József jelezte, hogy szeptemberben üresedés támad a Váci Hittudományi Főiskolán, így őt vinné oda tanárnak, tanulmányi felügyelőnek, prefektusnak és énekkarvezetőnek. József atya Vácott 1947-től 1950-ig volt teológiatanár, a kispapokkal – ahogy korábban a diákokkal is – nagyon jól megértette magát. Az akkori korszakot és Brusznyai humorát egyaránt jól jellemzi a következő történet:
„A váci püspökség pont a Duna-parton van. Nekünk, a szemináriumnak, volt egy három hajóból álló flottánk. A kispapokkal, amikor szabad délután volt, állandóan a Dunán csónakáztunk. A püspökséggel szemben, a Dunának a túlsó partján van a Pokol Csárda. Annak a kertjében volt egy futballpálya, amit mi, a kispapok focipályának használhattunk a hét valamelyik napján. A második világháborúban a Pokol Csárdát is voltak szívesek az imperialisták lebombázni, és akkor ott a váci börtönből rabok bontották a téglákat meg a tetőmaradványokat, meg termelték ki a még használható anyagokat. Azok a szegény rabok nézték, hogy a mi kispapjaink milyen vígan fociznak. Egyszer odajön hozzám az egyik smasszer, és azt mondja: »Tanár úr, ezek az elítéltek nem játszhatnának egyszer egy futballmeccset a kispapokkal?« Jeleztem, hogy erre én nem adhatok választ, meg kell kérdeznem a püspök atyától. Különben is félek, hogy ki tudja, miféle rablógyilkosok vannak itt a börtönben. »Á, dehogy – mondja a smasszer –, ezek mind becsületes politikai foglyok.« A püspök atyát felkerestem, mire ő ezt felelte: »Fiam, megengedem, sőt én magam is szeretnék részt venni rajta.« Pétery József hivatalos püspöki díszben, piros gombokkal, piros sapkával a fején, piros övvel, lejött, beszállt a halászladikba, áteveztünk vele a túlsó partra. Ott a kispapok, akik már készültek a meccsre, azok szedtek üres kagylóhéjakat és a püspök atyának kagylóhéjakkal kijelölték az utat, a gyalogjárdát, hogy a meccsre, a pályára hogy jöjjön el. A rabok közben a bontott deszkákból csináltak padokat, az volt a tribün. Amikor a püspök megjelent, a rabok meg a kispapok futballcsapata vigyázban felsorakoztak, és úgy fogadták Péteryt. A püspök sorsolt kaput, és az egyik smasszer volt a bíró. Máig emlékszem, sportszerű, szép, kemény, de fegyelmezett meccs volt! Azt már nem tudom, melyik csapat győzött, de nem is ez az érdekes. A püspök atya is nagyon meg volt elégedve, én pedig azon mosolyogtam magamban, hogy Szent István óta a 65 püspök közül Pétery volt az egyetlen, aki halászladikkal ment át a pokolba, már úgy értem, a Pokol Csárda melletti futballpályára.”
Forrás: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium felvétele
Brusznyai Józsefet 1949-ben a bécsi egyetem hittudományi karán avatták doktorrá, ugyanebben az évben lett a váci püspöki szentszék jegyzője, melyet Széll Kálmán pápai prelátus vezetett. A szentszék feladata a házassági ügyek és a papok fegyelmi ügyeinek vizsgálata volt. Pétery József váci püspök az első békegyűlés meghirdetésekor megtiltotta papjainak, hogy elmenjenek, mondván, ez az ateista rendszer legalizálását jelentheti. 1950. augusztus 1-jén Budapesten, a békepapi alakuló gyűlésen a Mindszenty egyházpolitikáját követő váci megyéspüspök tiltása ellenére az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának forrása szerint 14, a váci egyházmegye dokumentációja szerint 17 pap vett részt a békepapi alakuló ülésen az egyházmegyéből. Közülük három fő ellen fegyelmi eljárást indított a püspökség. Pétery József a váci püspöki hivatal három papját (Széll Kálmánt, Brusznyai Józsefet és Oetter Györgyöt) bízta meg, hogy hallgassák ki őket.
Brusznyainak, aki jegyzőként hivatalból is részt vett tehát az egyházi eljárásban, az volt a feladata, hogy rábírja a papokat, hogy bánják meg tettüket. Ezért a kommunista államhatalom 1950 augusztusa és 1953 szeptembere között Kistarcsára internálta két társával együtt. Széll Kálmán officiális a Legfőbb Ügyészség igazolása szerint 1953-ban Kistarcsán, az internálótáborban meghalt. A kommunisták vádja szerint Brusznyai „gátolta a Békevédelmi Bizottság munkáját, részt vett az alsópapság megfélemlítésében, az egyházi határozatok meghozatalában”. A megtorlás annak a megállapodásnak az előkészítését szolgálta, amelyet 1950. augusztus 30-án Grősz József kalocsai érsek kényszerűségből aláírt. Brusznyai mint az internált papok szobaparancsnoka lemondott, nehogy a rendszer mellett exponálja magát. Az internálás ideje alatt két hónap kedvezménymegvonással büntették, 1956. szeptember 11-ig rendőrhatósági felügyelet alatt állt (ügyszáma: ÁBTL 3.1.9. V-238.).
Brusznyai a letartóztatására így emlékezett vissza: „1950. augusztus 6-án, vasárnap a deákvári, vasúton túli templomba voltam beosztva az esti misére. Elvégeztem az esti szentmisét, utána hazamentem, lefeküdtem, és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy négy jól öltözött, kigyúrt, rövid hajú, nyakkendős úr rángat engem, hogy legyek szíves felkelni és felöltözni. Kérdeztem, hogy miért, hiszen még éjszaka van. Azt felelték, hogy autóval jöttek, és van benne szabad hely, bevisznek, mert szeretnének velem elbeszélgetni. Erre azt javasoltam, hogy ha már úgyis itt vannak, beszélgessünk most. »Nem, Budapestre megyünk« – felelték. Felöltöztem és beszálltam az autóba, elől ült kettő, hátul mellettem jobbról, balról kettő, hogy moccanni sem tudtam volna, még ha mertem volna is. Az ablakok le voltak függönyözve, de ugye elöl a sofőr ablakán keresztül láttam, hogy amikor beértünk Budapestre, elhagytuk a Lehel téri templomot, balra kanyarodtunk, átmentünk a felüljárón a vasút felett, a sínek felett. Ebből már tudtam, hogy az Andrássy út 60.-ba megyünk. Ott kapott mindegyikünk egy magánzárkát.”
Három hétig tartott a kihallgatásuk, ezt követően kellett aláírniuk a jegyzőkönyvet. Az Államvédelmi Hatóság vallatását követően a kistarcsai internálótáborba került társaival, ahol három év és két hónap fogság következett. (1946. augusztus 22-én a belügyminiszteri döntés értelmében „Az internáltak minőségi elkülönítése érdekében” az értelmiségi internáltak táborául a Kistarcsai Internálótábort jelölték ki, a tábor 1950 májusától az Államvédelmi Hatóság [ÁVH] kezelésében működött.) A vele szemben lévő zárkában raboskodott az akkor már nagyon beteg Meszlényi Zoltán püspök, akit őrei szadista módon bántalmazták, gyakran rúgták és bottal ütötték. A 2004-ben boldoggá avatott Meszlényi sok szenvedés után, 1951 márciusában hunyt el. Brusznyai József visszaemlékezése szerint ő annak köszönhette, hogy kibírta ezeket a hónapokat, hogy a közelben volt egy iskola.
„Onnan mindig behallatszott hozzánk a ki- és becsöngetés. Amikor becsöngettek, akkor azt mondtam magamban, »na, most tartok magamnak hittanórát«. Az alatt a 45 perc alatt, ameddig a kicsöngetés nem jött, addig hittanórát tartottam, elmondtam, ami imádságot tudtam, elmondtam, amit a Bibliából fejből tudtam, kicsöngettek, akkor 10 perc szünetet tartottam. A zárkának a szélessége 2 méter, a hossza 3 méter volt, abból ugye 2 négyzetmétert a fapriccs foglalt el. Egy méterszer két méter szabad területünk volt, azon sétáltam, négy lépést előre, négy lépést hátra. Utána tartottam földrajz-, majd irodalomórát, és elmondtam a verseket, amiket fejből tudtam, így tudtam valahogy szinten maradni magam.” Néhány paptársát Recskre hurcolták, így a kistarcsai táborban felszabadult egy nagy szoba, több helyük lett. A hajnali ébresztőt követően takarítottak, rendbe rakták a priccseket, majd a létszámellenőrzés következett. Délig szabad foglalkozás volt, ezt az időt énekléssel, olvasással és sakkozással töltötték a papok. „A sakkot mi magunk csináltunk úgy, hogy a fehér kenyérbelet jó puhára összerágtuk, aki pedig olyan kenyeret kapott, hogy az alja szénné volt égve, azt gondosan levágtuk, és azt az égett kenyérhéjat rágtuk össze, abból csináltuk a fekete figurákat. A havi csomagnak a csomagolópapírjából meg csináltunk sakktáblát, és így működött három sakk-készletünk.”
Brusznyai 1952 végén, Sztálin 70. születésnapján szabadulhatott volna, de nem volt hajlandó jelentéseket írni társairól, így csak a következő évben került el Kistarcsáról. Ehhez az is kellett, hogy 1953-ban, Nagy Imre miniszterelnöksége idején a tábort adminisztratív úton kiürítették. Ekkor szabadult Oetter György is, aki 1957-ben, 55 éves korában hunyt el. Azért, hogy édesapját is eltarthassa, Brusznyai atya civil munkát is vállalt. Püspöki engedéllyel jelentkezett a sződligeti állami gazdaságba fizikai munkára, itt a szőlősbrigádba vették fel. Az evangélium hirdetését itt is feladatának érezte.
„Életem leghatásosabb prédikációját is ott mondtam el, pedig nem annak szántam. Arról volt szó ugyanis, hogy kivezényeltek bennünket a gazdaságnak a spárgatelepébe permetezni. Négy magasnyomású permetezőgépünk volt, abba a permetlevet beleöntöttük, felpumpáltuk, és mentünk permetezni. A permetezéssel nagyon jól lehetett keresni, több mint 200%-ot értünk el a normakönyv szerint. A Cipó bácsi engem beosztott permetezésre. Akkor azt mondtam: »Cipó bácsi, kérem, nagyon köszönöm, tudom, hogy jóakaratból tette, de azt kérem, ne tessék engem permetezésre beosztani. Megmaradok a kapálásban. Tessék beosztani helyettem permetezni a Bogdányi Jóskát. Ő cigány ember, nyolc gyereket kell felnevelnie. Én nekem a keresetemből csak édesapámat kell eltartanom, de a Jóskának nyolc gyereket.« Amikor ezt hallotta a brigád, mindenki meg volt döbbenve.”
1957-től nyolc éven keresztül Kállón, Erdőkürtön, Erdőtarcsán, valamint az akkor még létező – Kartalhoz tartozó – Magyalos-pusztán is ellátta a papi teendőket. Kállói állomáshelyén idős édesapjával élt. Itt érte a hír, hogy öccsét, Árpádot az ’56-os forradalomban vállalt szerepe miatt elítélték. Brusznyai Árpád klasszika-filológus (1924–1958) az ötvenes években Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban tanított. Az 1956-os forradalomban a Veszprém megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke volt. Amikor a diákok fegyvert akartak fogni az oroszok ellen, meggátolta ezt, ellenzett minden erőszakot, önbíráskodást, ténykedése alatt nem történt vérontás.
A forradalom leverését követően, két hónapnyi tanítás után a kommunista hatóságok állították bíróság elé. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa életfogytig tartó börtönre ítélte, amit Pap János, akkor Veszprém megye első embere – aki pedig az életét köszönhette a lincseléseket megakadályozó Brusznyai Árpádnak – túl enyhének talált, ezért súlyosbításért fellebbezett. Sikerrel: a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa az ítéletet kötél általi halálra változtatta. Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én hajnalban végezték ki – mindössze 33 éves volt. Amikor a bitófa alá vezették, a Himnuszt énekelve várta az ítélet végrehajtását. A rendszerváltáskor rehabilitálták, mártírtársaival együtt újratemették. (Pap János a felelősségre vonás elől a halálba menekült: 1994-ben öngyilkos lett.)
Brusznyai József 1965-től Kiskundorozsmán szolgált, majd Dunakeszi plébánosa lett, ott maradt nyugdíjazása után is mint kisegítő lelkész. 2000-től ismét visszatért egykori állomáshelyére, Kállóra, ahol 2009-ig besegített a lelkipásztori munkába. Kálló község díszpolgára lett, a település honlapja szerint „a nagy szellemi tudással és jó zenei hallással rendelkező plébános mindig vigaszt tud adni a bizalommal hozzá fordulóknak”. Bár számos megpróbáltatás érte, élete végéig derűs maradt. Amikor 2011-ben az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium diákjai, Nagy Anna és Maschek Valentína Kállón az Emlékpontok pályázat keretében interjút készítettek vele, majd az aszódi középiskolában előadást tartott a végzős tanulóknak, sugárzott belőle a jókedv és a humor. Ebben kulcsszerepe lehetett annak, hogy hitét mindvégig hűen megőrizte. 2013-ban Dunakeszin nyugdíjas esperes-plébánosként vehette át Mádl Dalma asszonytól a Parma Fidei – Hit Pajzsa kitüntetést, melyet azoknak az élő egyházi személyeknek ítélnek oda, akik a kommunista diktatúra alatt is meg tudták őrizni keresztény hitüket és magyarságukat. A kitüntetés átvételekor József atya a köszönetéhez hozzátette: „Megőrzésre átveszem a díjat, és amikor majd tudom, átadom Árpád testvéremnek.” József atya 2020. augusztus 3-án, életének 98., papságának 75. évében hunyt el.
