rubicon

Oroszország világrendfelfogása

Az Eurázsia fogalom változásai
19 perc olvasás

Eurázsia a geopolitikai gondolkodás egyik legvitatottabb fogalma, mivel a geopolitikai térfelosztás már önmagában is egy adott nagyhatalom adott terület feletti hatalmára vonatkozó geostratégiáját alapozza meg.

Így az eurázsiai erőtér értelmezése Oroszország esetében is mindig az aktuális világpolitikai helyzettől függött, mindig is az adott orosz geopolitikai irány döntötte el, hogy Oroszországot európai vagy ázsiai országként definiálták. Míg az ún. „nagyobb Európa” fogalom a Nyugat s kiemelten az európai országok prioritását, addig a 2014-től alkalmazott „nagyobb Eurázsia” fogalom az ázsiai országok elsődlegességét hirdette. Ennek geostratégiai iránya: egyrészt a Kelet, a csendes-óceáni erőtér felé fordulás, másrészt az Észak felé történő nyitás az új orosz északi hajózási útvonal fejlesztése révén, s harmadrészt az orosz Dél új értelmezése, az Indiával és Iránnal együtt kiépítendő Nemzetközi Észak–Dél Közlekedési Folyosónak köszönhetően.

A jelenlegi orosz érdekszféra-építés már túllép az eurázsiai erőtéren is, a növekvő afrikai szerepvállalás révén egyre inkább Mackinder Világsziget-koncepciójához közelít.

A több mint ezeréves állami léttel és egyedülálló civilizációs örökséggel rendelkező Oroszország önmagát mindig nagyhatalomként határozta meg. Jelenleg úgy tekint magára, mint a világ egyik szuverén központjára, amely egyedülálló történelmi küldetést teljesít, amelynek célja a globális hatalmi egyensúly fenntartása és egy új, többpólusú nemzetközi rendszer kiépítése. A nagyhatalmi létet megalapozó orosz geopolitikai gondolkodásmód eurázsiai térségre irányuló küldetéstudata lényegében nem változott, de az egymást követő történelmi korszakokban mindig

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.