Örök Mohács

„Mohács” örök. Örök viszonyítási pontja, örök keserve, örök „gombóca” minden magyarnak, akit érdekel a múltja. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tud. Búvópatakként itt van velünk lassan ötszáz éve, és időről időre egy-egy váratlan hullám ismét a felszínre löki, hogy az akkor élő és múltjával szembenéző nemzedék számot adhasson a maga Mohács-képéről. 

Az érdeklődési hullámokat többnyire a történészszakma új felfedezései, meglátásai indítják el, de megesik, hogy szakmán kívüli „beszólások” váltanak ki a szélesebb közvéleményt is elérő vitákat.

Mohács három egymásba fonódó történet. Nemcsak vagy nem is elsősorban az 1526. augusztus 29-én délután megvívott csata története, hanem jóval több annál. Egyrészt a csatához vezető, azt megelőző – változó hosszúságú, de javarészt mégis a Jagellók országlásához kötött – kor története. Másrészt a csata máig nyúló utótörténete, tele egymással perlekedő értelmezésekkel és ideológiai konstrukciókkal. 

Ezt a három történetet próbálom röviden összefoglalni abból a nem szokatlan nézőpontból, hogy mi is veszett Mohácsnál. És még azt is – ami egyeseknek talán meglepő lesz –, hogy mit vesztettek Mohácsnál a győztes oszmán-törökök.