rubicon

Oloffson Placid

20 perc olvasás

Megszoktuk, hogy a történelmet az eseményeket alakító „nagy” emberek – uralkodók, politikusok, hadvezérek – szemszögéből vizsgáljuk. E számunkban a történelem viharait elszenvedő kisembereket állítottuk a középpontba, akik a háború végét semmiképp nem ünnepelhették felszabadulásként, mert a fegyverzaj elülte számukra elhurcolást, lágeréletet, kényszermunkát és sokaknak – távol otthontól, hazától – halált hozott. Kiszolgáltatottságuk egyben országuk kiszolgáltatottságát jelképezte. 

Ám ez a sokáig elhallgatott történet a szabadon bocsátással nem ért véget. A dráma szereplői szabadulásuk után sem lehettek teljes jogú tagjai a társadalomnak. A Kádár-korszakban is figyelték, ellenőrizték őket, munkavállalási lehetőségeik is korlátozottak voltak.  Igazi szabadságot csak a rendszerváltoztatás hozott számukra. Idősen, betegen. A megnyomorított, áldozattá vált emberek történetei nem kerültek be a nagytörténelem diskurzív terébe sem, még a személyes történetek elmondását is gyanú övezte. 

Ennek a keserű történetnek egyik szerepét Olofsson Károlyra osztották. A fiatal bencés pap-tanárt – Placid atyát – koholt vádak alapján juttatták Rákosiék szovjet bíróság kezére, s hosszú életéből közel egy évtizedet töltött politikai elítéltként a Gulag poklában. Hite, tartása és humora tartotta életben. Kidolgozta a túlélés négy alapszabályát, amelyre a hazatérését követően is szüksége volt: rendjébe nem kerülhetett vissza, először fűrésztelepen lett segédmunkás, majd egy mosodából ment nyugdíja. Életútja tantörténet lehetne a 20. század második felét bemutató történeti munkákban.

Családi háttér

Placid atya – születési nevén Olofsson Károly – egy 18. században Magyarországra települt

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.