Nyugaton a helyzet változatlan

Erich Ma­ria Re­mar­que (1898–1970) a ta­ní­tó­kép­ző pad­já­ból ke­rült az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ba. Húsz­éves ko­rá­ban sze­relt le. Ő és tár­sai, akik­kel egy­szer­re vo­nult be, sem­mi egye­bet nem lát­tak a vi­lág­ból, csak az is­ko­lát és a fron­tot. A Nyu­ga­ton a hely­zet vál­to­zat­lan az ő szen­ve­dé­seik és kiáb­rán­du­lá­suk tör­té­ne­te. Hő­se, Paul Bäumer csak ap­ró vo­ná­sok­ban kü­lön­bö­zik tár­sai­tól. A lö­vész­árokbeli éle­t nagy­já­ból egy­for­ma em­be­rek­ké gyúr­ja őket. A front iszo­nya­ta min­dent kiéget be­lő­lük, egyet­len eré­nyük, egyet­len kin­csük ma­rad: a baj­tár­sias­ság. Meg­rá­zóan igaz, őszin­te írás ez a re­gény. Óriá­si si­ke­rét két­ség­te­len ér­té­kei mel­lett an­nak is kö­szön­he­ti, hogy meg­je­le­né­se­kor már ér­vé­nyes volt a be­lő­le har­so­gó fi­gyel­mez­te­tés: Íme, va­ló­já­ban ez a há­bo­rú, vi­gyáz­za­tok, ne­hogy új­ra be­le­keverjenek ben­ne­te­ket! Ami eb­ben a sod­ró len­dü­le­tű re­gény­ben a hu­má­num ma­gas hő­fo­kán meg­fo­gal­ma­zó­dik, ma is ele­ven prob­lé­má­ja az em­be­ri­ség­nek, és még so­káig nem ve­szí­ti ér­vé­nyét.