Nyitástól határnyitásig

Én – gondolkozva a témán és megköszönve a meghívást – arról fogok elsősorban beszélni, ami ennek a mai délelőttnek a címében benne van. Ami úgy hangzik, hogy „Nyitástól határnyitásig”. Én azt szeretném megmutatni, és tulajdonképpen ez lesz ennek a rövid megszólalásnak a fő témája, hogy a határnyitásra az akkori magyar vezetőket egy sokkal általánosabb nyitási politika kényszerítette rá vagy vitte bele. Ebben a vonatkozásban örömmel konstatáltam, hogy Kovács László, aki ennek aktív részese volt, maga is úgy látja, hogy a nyitás nem a külpolitika területén kezdődött. A nyitás valamikor a'60-as évek közepén kezdődött és a '68-as reformmal egy első csúcsponthoz jutott. És aztán ennek a nyitásnak a további fejleményei mintegy logikailag is egyre nehezebbé tették a kormányzás addigi alapelveinek és módszereinek a fenntartását.

Mit értek azon, hogy a nyitás belső logikája kényszerítette ki ezeket a külpolitikai változásokat? Mindenki tudja, hogy Helsinkiben Magyarország is kötelezettségeket vállalt. Azonkívül a politikai nyitáshoz Magyarországon hozzátartozott az, hogy egész szűk keretekben, de aztán egy picit, egyre inkább szélesedő keretekben ellenzéki mozgások is lehetővé váltak. Vagy legalábbis a szellemi ellenállás különböző formái lehetővé váltak a 70-es, 80-as évek Magyarországán.

Az alapprobléma az volt, hogy a piacgazdasági ambíciók ellentétben voltak a meglévő politikai struktúrákkal és módszerekkel. És állandóan újból visszajött az a tapasztalat, hogy a gazdasági változások nem elég hatékonyak. Mégpedig azért nem elég hatékonyak, mert valami őket politikai és más síkon akadályozza.