Népbiztosokért tiszteket

Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után még évek­kel is ez­res, tíz­ez­res nagy­ság­rend­ben él­tek oroszor­szá­gi, tur­kesz­tá­ni, uk­raj­nai tá­bo­rok­ban ma­gyar ha­di­fog­lyok úgy, hogy a ha­za­té­rés­re reá­lis esé­lyük nem mu­tat­ko­zott. Szenvedéseik meghosszabbításában komoly része volt annak a per­nek, mely­ben a For­ra­dal­mi Kor­mány­zó­ta­nács azon nép­biz­to­sait ül­tet­ték a vád­lot­tak pad­já­ra, akik nem tud­tak idő­ben el­me­ne­kül­ni a bu­kást kö­ve­tően.

1920. jú­lius 5-én Bu­da­pes­ten meg­kez­dő­dött a Ta­nács­köz­tár­sa­ság tíz volt nép­biz­to­sá­nak pere. A per so­rán a bíró­ság négy nép­biz­tost ha­lál­ra, ha­tot pe­dig élet­fogy­tig­la­ni bör­tön­bün­te­tés­re ítélt. A szov­jet kor­mány az elítél­tek éle­té­nek meg­men­té­se ér­de­ké­ben még az íté­let­ho­za­tal előtt ki­lá­tás­ba he­lyez­te, hogy leál­lít­ja a ha­di­fo­goly tisz­tek ha­za­szál­lí­tá­sát, majd Csicserin jegy­zék­ben kö­zöl­te a ma­gyar kor­mánnyal, hogy 1000 ma­gyar tisz­tet őri­zet­be vesz­nek, 10-et pe­dig sze­mé­lyes túsz­ként tar­ta­nak fog­va, „akik­re ugyanaz a sors vár, mint a nép­biz­to­sok­ra”.