Nemzet, haza, kalapács

A kérvény, amely a fenti adatokat tartalmazza, 1852. február 28-án kelt az észak-amerikai Cincinnati városában. A szabadkőművesek helybeli 133. páholyához intézték annak érdekében, hogy a jelentkező „az Önök ősi intézményébe […] mint tag felvétessék, ha arra érdemesnek találtatik”. Természetesen annak találtatott, mégpedig sürgősséggel, mert másnap, február 19-én fel is vették inasfokba, majd 20-án már legény- és mesterfokozatban részesítették – így a magyar nemzet száműzött kormányzója két nap alatt teljes jogú tagjává vált a világtörténelem egyik legérdekesebb, oly sokat magasztalt és legalább annyit szidott, hihetetlenül változatos sorsú szervezetének.

A felvétel sok izgalmas kérdést vet fel. Miért ekkor és miért éppen itt lett Kossuth páholytag? Mit tudott korábban a szabadkőművességről, milyen megfontolások vezették jelentkezésekor? Hogyan folytatódott a kapcsolat, foglalkozott-e a „kalapáccsal” és a „vakolókanállal” élete hátralévő évtizedeiben? Száműzött társai hogyan viszonyultak a szabadkőművességhez? Anglia, Franciaország, Olaszország, Svájc testvériségei miként fogadták a náluk kopogtató magyar emigránsokat? Nem feszült-e elvi ellentét a szabadkőművesség egyetemes emberbaráti eszméi és a magyar jelentkezők forró nemzeti elkötelezettsége, nemegyszer majdhogynem önző hazaszeretete között? Kössük meg derekunkon a kőműveskötény madzagját, és járjunk utána a lehetséges válaszoknak!