Német foglyok szovjet táborokban

A német foglyokkal szembeni bánásmód a szovjet állam és társadalom 1944–45-tel kezdődő, gyorsított (újra)sztálinizálásának folyamatába illeszkedett. Sztálin – céljai elérése érdekében – következetesen felhasználta az összes rendelkezésére álló, kipróbált eszközt: a politikai ítélkezést, a táborok rendszerét, a kényszermunka sajátos szervezeteit stb. A németeket annak a szovjet jóvátételi politikának vetették alá, amely minden lehetséges módon, könyörtelenül kizsákmányolta az erőforrásokat, kezdetben a szövetségesek jóváhagyásával, később a szövetségi viszonyokon kívül. Ezen túl Sztálin a saját érdekszférájának az állítólagos kapitalista bekerítéssel és fellazítással szembeni védelmezésében is felhasználta őket. Hozzá kell tenni, Sztálin ugyanolyan kegyetlenséggel érvényesítette politikáját saját polgáraival, mint a németekkel szemben. Jól szemlélteti ezt a korábbi szovjet hadifoglyokkal és szovjet kényszermunkásokkal szembeni szovjet bánásmód a felszabadulás után. 1941-től 1944-ig ezeket a szovjet állampolgárokat ugyanúgy a Gupvi táboraiba zárták, mint az ellenséges hadifoglyokat. A politika és az ideológia belső logikájából adódóan Sztálint nem a bosszúszomj vagy a megtorlás vágya vezérelte. Ebben a tekintetben a német foglyok ügye a sztálini logika és hatalomgyakorlási mechanizmus szerves részét képezte. Ez persze kevés vigaszt jelent az áldozatok számára, de a történelmi elemzés szempontjából fontos körülmény.