Nem volt hajlandó levetni a szent ruhát

Ifjúkor, papi pálya

Hajnal Zénó születési neve Pulvermann József. 1900. október 25-én született a Bihar megyei Vaskón, édesapja Pulvermann Imre, édesanyja Fekete Mária. A Zénó keresztnevet a szerzetesi beöltözésekor, 1917. augusztus 27-én kapta. Pulvermann Zénó 1924-ben tett örökfogadalmat mint ferences szerzetes, pappá szentelésére pedig 1925. június 29-én került sor Nagykanizsán. 1925-től Veszprémben prefektus, a kolostor vikáriusa volt. 1928-tól Nagykanizsán volt templomigazgató és a harmadik rend igazgatója. (A harmadik rend azoknak a világi hívőknek a közössége, akik fogadalommal kötelezik el magukat, hogy Szent Ferenc példájára az evangélium szerint élnek, és a szeretet tökéletességének megvalósítására törekednek.) 1929-ben Szent Ferenc harmadik rendje 30 taggal működött mint önálló egyesület, Pulvermann Zénó atya vezetésével. Páter Zénó nagykanizsai szolgálata idején kérelmezte vezetéknevének megváltoztatását. Az 1930. szeptemberi Budapesti Közlöny öt névváltoztatási engedélyt sorol fel, köztük van az ő kérelme is: „A m. kir. belügyminiszter a 127.053/1930.VIII. B. M. számú rendeletével megengedte, hogy Pulvermann József Vaskóh községben 1900. évben született, róm. kath. vallásu, nagykanizsai lakos, szentferencrendi áldozópap kérelmére családi nevét „Hajnal” névre változtassa át.”

1930–31 között Szombathelyen szolgált mint segédlelkész és hitoktató. 1932-ben Budapesten lelkipásztorkodott, ebben az évben lelkigyakorlatokat is tartott. A Pápai Katolikus Tanítóképző Intézet iskolai értesítőjében külön köszönettel emlékeznek meg róla, hogy „főtiszt. P. Hajnal Zénó úr félig betegen is vállalta a konferencia-beszédek megtartását. Bő tapasztalatról tanuskodó és a leánylélek ismeretén alapuló érdekes témáival mindvégig éberen tartotta hallgatósága figyelmét.” Az állami polgári iskolában tartott nagyböjti lelkigyakorlatáról is maradt fenn emlék: „kedves, közvetlen modorban, az életből vett számtalan példával füszerezve, elvezette növendékeinket a lélek csodálatos világába s megmutatta a bűnt, megkedveltette az erényt, nem a büntető Istentől való félelem miatt, hanem a nagy Assisi Szent példájára a lélek természetének megfelelőbben, szeretetből s szép iránti vonzódásból”. 1933-ban az Esztergomi Ferences Gimnázium prefektusa volt.

Az amerikai magyar közösség szolgálatában

1934 és 1936 között misszionárius volt az USA-ban. 1934–35-ben Roeblingben, 1936-ban Bordentownban (New Jersey) szolgálta az amerikai magyar közösségeket – 1936-ban már úgy említik, mint „Magyar-Amerika legjobban kedvelt misszionáriusát”. A hívek szerették elmélkedéseit, prédikációit, a korabeli újságok kiemelték, hogy „Father Hajnal Zénó” szónoklatai tömegeket vonzanak a templomba. „Father Hajnal tartalmas missziós beszédei egyben gyöngyei is a retorikának, melyek ugy tartalmilag, mint formailag egyenesen megfogják a hallgatóságot, és különös lelki élvezetet nyujtanak a szent misszió idejében. Sok tapasztalati meglátás, megkapó példák és igazságok és a hét elemeivel átszőtt elmélkedések teszik oly vonzóvá Father Hajnal 8 napos misszióját.” „Nagy theologiai tudása, praktikus életmegfigyelései, zamatos magyar nyelve és kitűnő szónoki képessége, amely mellé harmonikusan olvad a szép csengő hang, mind mind arra predesztinálják, hogy első magyar szónoka legyen Amerikának.”

Hajnal Zénó atya nemcsak prédikációival érte el a híveket, az árvák érdekében például újságcikket is írt. A Lakner Artúr Édes mostoha című könyvéből 1934 végén bemutatott magyar film apropóján például egy cikkben kért nagylelkű adományokat a detroiti magyar Szent Erzsébet Árvaház javára.

Esztergom, Nagykanizsa, Nagyatád

1936-tól ismét prefektus, hittanár, továbbá az angol társalgás tanára volt Esztergomban. Ebben az évben járt a Szentföldön is. 1937 karácsonyán „Nefelejtsszál Jézuskának” címmel 5 felvonásos előadással készültek a diákok, ekkor új oldaláról ismerjük meg Hajnal Zénó atyát: ő volt a darab rendezője. 1938-tól Nagykanizsán volt plébános.

1939 nyarán helyezték Somogy megyébe, Nagyatádra, itt házfőnök és plébános lett. Rendtársai visszaemlékezéseiből kiderül, mennyire figyelmes volt a rábízottakkal. Amikor új rendtagot helyeztek Nagyatádra, Hajnal Zénó odautazott rendtársa korábbi helyére, hogy segítsen a költözködésben. Csodálták a szervezettséget is, amellyel a plébániát irányította.

A ferences rendház elöljárói tisztsége mellett Hajnal Zénó a plébániához kötődő világi csoportokban is szerepet vállalt, emellett a keresztes nővérek által vezetett leányiskola igazgatója volt. Látogatta a cserkészcsapatokat, honvédnapot szervezett, beszédet mondott a katolikus legényegylet otthonavatásán („szellemi és erkölcsi kultúrát, valamint a munka szeretetét hirdesse az új otthon”), a nagyatádi Credo Egyesület egyházi vezetője volt. 1940 pünkösdjén a Credo Egyesület gyűlésén ezt hangoztatta: „Nemcsak az apostoloknak és azok utódainak, hanem minden katolikus férfinak, különösen a Credo tagjainak ki kell venni a részét a hitért való küzdelemben.”

Hajnal Zénó édesanyjának halála ismert: Pulvermann Imréné 66 éves korában, 1940 szeptemberének végén halt meg, temetése Nagyváradon volt, október 6-án a Haller-kápolnában mondtak érte szentmisét – éppen egy hónappal azután, hogy Nagyvárad Erdély visszacsatolását ünnepelhette. Az országzászló decemberben érkezett Szent László városába: „mindenkori álmaink, vágyaink valóra válhattak. Két keserű évtized után elérkezhettünk Nagyváradra – egyesülhettünk elszakított testvéreinkkel… Az egyetemes magyarság szempontjából felbecsülhetetlen érték ez s csillogó gyöngyfüzérrel váltja fel azt a töviskoszorut, amelyet a város magyarsága is vérző homlokán hordott.”

Hajnal Zénóról nemcsak azt tudjuk, hogy kiváló szónok volt, sokoldalúságát bizonyítja, hogy hangszeren is tudott játszani: 1942-ben, amikor orgonát szenteltek a Nagyatádtól 18 km-re fekvő kutasi katolikus templomban, ő avatta fel az új orgonát: „művészien működött közre”.

1944–1945: bombázások, menekülés

A második világháború idején híveivel maradt, támogatta őket. 1944 őszén, a folyamatos bombázások idején a helyi családok többsége a polgári családi házak pincéjében húzta meg magát, a front átvonulása idején Hajnal Zénó vezetésével a lakossághoz hasonlóan a ferences testvérek is a pincébe költöztek. A viszonylagos védettséget nyújtó kolostori pince nemcsak a szerzetesek, hanem a világi családok számára is menedéket nyújtott. Ahogy Győr püspöke, Apor Vilmos is – aki egy nappal Hajnal Zénó után halt vértanúhalált – befogadta ugyanezen időszakban a híveket a Püspökvár pincéjébe, úgy óvta nyáját a nagyatádi házfőnök is. 

Az akkor 18 éves Paskai László – a későbbi ferences szerzetes, esztergom–budapesti érsek – és fivére is Zénó atyánál talált menedéket, amikor a katonai behívó elől menekültek. Ő így emlékezett vissza Zénó atya jóságára: „Igen készséges volt. Segített, hogy találjunk valamilyen munkát és szállást. A zárdában akkor már voltak menekültek. Megértéssel és szeretettel volt irántunk. […] December 12 és 28 között a templom kriptájában tartózkodtunk. Zénó atya a maga nyugalmával és szeretetével tartotta a nyugalmat bennünk. […]  December 28-án történt a kiürítés. Ezt a német hatóságok erőteljesen követelték. Estefelé a házfőnök atyával hármasban gyalog indultunk el. […]  Megérkeztünk Nagykanizsára, P. Zénó azt mondta, ha rajta állna, nem engedne el bennünket, itt azonban, sajnos, nem ő a házfőnök.” 

A város kiürítése nyomán több száz lakos várakozott a vasútállomáson, de hiába, vonat nem jött. Plébánosuk, Zénó atya vezetésével a nagyjából 40 kilométerre fekvő településre, Gyékényesre mentek – az itteni plébános, Martincsevics Pál (1900–1945) a nagyatádi házfőnök barátja volt. Zénó atya korábban is sokszor volt már itt, kisegíteni járt ide. A mintegy háromszáz fős menekültcsapattal Gyékényesre érve Zénó atya a plébános segítségét kérte, és meg is kapta. Hajnal Zénó az itt letelepedett híveivel maradt, és haláláig végezte lelkipásztori szolgálatukat.

Mártírhalál

„1944-ben két elnyomó és embertelen rendszernek a seregei, Hitleré és Sztáliné érkeztek meg maradék földünkre, hogy itt vívják meg végső csatáikat. […] A magyar föld a világ két legvérengzőbb diktátorának hadszínterévé vált” – olvasható Mindszenty József emlékirataiban. 1945 húsvétvasárnapján a Vörös Hadsereghez csatlakozó bolgár partizánok elfoglalták Gyékényest. A község jegyzőjének feljegyzései szerint a német és a bolgár katonák mintegy harmincórás tűzharcot vívtak március 31-én és április 1-jén. Utána a lakosság zömét a szomszédos, horvátországi Góla községbe hajtották. A lakosokkal együtt menekültek a faluba befogadott nagyatádiak is. 

A menetben ott volt a plébános, Martincsevics Pál és a nála meghúzódó Hajnal Zénó atya is. Mielőtt elhagyták a plébániát, a házvezetőnő külön kérte, hogy „vessék le a reverendát és a csuhát, nehogy emiatt valami baj történjék, velük, molesztálják őket a partizánok. Azt mondták mind a ketten, hogy ők fogadalmat tettek, felesküdtek erre, nem hajlandók levetni a szent ruhát. Úgy, ahogy egy családapa is kész meghalni a családjáért, nekik is így kell tenni, ha ez a hivatásuk miatt bekövetkeznék. Ha egy édesapa nem fél ilyenkor, akkor ők miért féljenek.” Plébánosukat később is győzködték a hívei, hogy vegye le az egyházi öltözékét, a mellette lévő Zénó atya figyelmeztetésére: „Pali, ne tagadd meg Krisztust!, Martincsevics elhárítja magától az asszonyokat és marad reverendában.” 

Április 1-jén, húsvétvasárnap reggel 7 óra tájt a menet mellett elhaladva egy lovas bolgár katona, ahogy megpillantotta a szerzetesi ruhát, illetve reverendát viselő papokat, kiszólította őket a tömegből, és az árok szélére állítva pisztolyával lelőtte őket – miután összerogytak, még további lövéseket adott le. Senki másnak nem esett bántódása, az egyházi ruhát viselők kivégzése az egyház elleni gyűlölet egyértelmű bizonyítéka.

Megtalálták két eltűnt pap holttestét címmel tudósított másfél hónap múlva az 1945-ben indított Kossuth Népe című hetilap: „Még márciusban történt, hogy a németek és nyilasok által megszállva tartott Gyékényes község katolikus hívei egy nap hiába várták a templomba plébánosukat: Berkovics Józsefet és P. Hajnal Zénó nagyatádi szentferencrendi házfőnököt, aki ott ezekben a napokban a templomban napról-napra szentbeszédet mondott. Hiába kutattak a két pap után, semmi sem derült ki sorsukról. Most aztán a tavaszi mezei munkák folyamán a község határában megtalálták holttestüket.” (A Berkovics József név fenntartással kezelendő: a gyékényesi plébános, Hajnal Zénó mártírtársa Martincsevics Pál volt, az elírás a szomszéd település, Zákány plébánosának családnevét idézi: ő Berkovics Imre volt, aki 1946 decemberében hunyt el, 64 évesen – szerk.)

Emléke

Hajnal Zénó atya az egyetlen a hét ferences vértanú közül, akinek ismerjük a nyughelyét. Sírja a gyékényesi temetőben található. Mátraverebély-Szentkúton 2014-ben állították fel és áldották meg a szabadtéri oltárt díszítő mozaikkompozíciót: fontos ez a dátum, hiszen a boldoggá avatás előtt álló hét ferences szerzetes vértanú (Hajnal Zénó, Károlyi Bernát, Kiss Szaléz, Kovács Kristóf, Körösztös Krizosztom, Kriszten Rafael és Lukács Pelbárt) személyét ezen az ábrázoláson lehet először azonosítani. Krisztus szenvedésének egy-egy eszköze van mellettük, ezek utalnak a szerzetesek életáldozatára. Zénó atya feje fölött a szegeket és pisztolyt mint a kivégzés eszközeit látjuk, mivel a katonák – habitusa láttán – lőtték le.

Az egyház együtt emlékezik a hét ferences szerzetesre, akiknek Krisztus követése miatt kellett meghalniuk. Boldoggá avatásukért közös eljárás folyik, az egyházmegyei vizsgálatot 2011-ben indították el, 2013. november 18-án kapta meg a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja a 16 000 oldalas dokumentációt.