"Nem futamodom meg a munkától"

Márton Áron püspök a 20. századi Erdély egyik kiemelkedő egyénisége, szellemi vezetője volt, aki a kisebbségek védelméért és a totalitárius diktatúrák ellen küzdött.

Márton Áron a millennium évében a Hargita megyei Csíkszentdomokoson látta meg a napvilágot, szülei földművesek voltak. Tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd Csíksomlyón és Csíkszeredában járt gimnáziumba. A gyulafehérvári kisszemináriumban érettségizett, ezt követően rögtön jelentkezett harctéri szolgálatra. Az olasz és erdélyi fronton harcoló Márton Áron többször megsebesült, elmondása szerint az édesanyjától kapott rózsafüzér mentette meg az életét. A „Nagy Háború” során fogságba esett, de 1919 nyarán kiszabadult, és jelentkezett Gyulafehérvárott a Papneveldébe. A trianoni döntés következtében Romániához csatolt területeken kezdte meg szolgálatait, miután 1924-ben pappá szentelte gr. Majláth Gusztáv Károly püspök.

A lelkipásztor először Ditróban és Gyergyószentmiklóson volt káplán, meggyőző és erélyes prédikációi sokakat megérintettek. Mindez Majláth fülébe is eljutott, így 1930-ban gyulafehérvári udvari káplánná, valamint levéltárossá nevezte ki. 1931-ben első ízben találkozott a pápával, XI. Piusszal – a következő római útra négy évtizedet kellett várni… Márton Áron évről évre ismertebb lett, 1932-ben a kolozsvári egyetemista ifjúság lelki vezetője volt, 1933-ban megalapította az Erdélyi Iskola című folyóiratot, újabb egy év múlva az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség országos igazgatója lett, így már fiatalon bekapcsolódott a közéletbe. A folyóirat hasábjain elítélte a fasizmus és a kommunizmus expanzióját, kritizálta a liberalizmust, támogatta a szociális igazságosságot és a népszolgálatra épülő katolicizmust.

Az Anschluss évében, 1938-ban XI. Piusz Márton Áront kinevezte püspökké. „Háromszéken ágyúöntő Gábor Áron, Udvarhelyen mesemondó Tamási, Csíkországunk új püspöke Márton Áron, székely fajunk büszkesége mind a három” – zengte ekkor Székelyföld. Jelmondatának a következőt választotta: „Non recuso laborem” – „Nem futamodom meg a munkától”. Márton Áron haláláig hű maradt ehhez, ahogy az első, úgy a második világháborúban sem futamodott meg; a hányattatott sorsú kisebbségek védelmére kelt. A második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták az anyaországhoz, a belvederei határ azonban kettévágta az egyházmegyét – a lelkipásztor így sem engedte el a Romániában maradtak kezét, és Dél-Erdélyben maradt. 1944-ben felszólalt a zsidók deportálása ellen, az elhurcolás leállításáért levelet írt Sztójay Döme miniszterelnöknek és Jaross Andor belügyminiszternek – ezért a rendőrkapitány kiutasította a püspököt Kolozsvárról. 

A második világháború befejeztével Márton Áron egy méltányos és igazságos békeszerződés mellett kardoskodott, amely a trianoni határok visszaállítása helyett az erdélyi magyarok önrendelkezési jogát veszi figyelembe. A román államszocialista rendszer 1948-ban felrúgta a Szentszékkel megkötött konkordátumot, a görögkatolikus egyházat pedig betiltotta, az iskolákat államosította. Márton Áron mindenben segítette a görögkatolikusokat, a román miniszterelnökhöz pedig a püspöki kar nevében tiltakozó levelet fogalmazott meg, és ezzel (is) kivívta a kommunisták ellenszenvét. Ahogy ekkor Magyarországon Mindszenty József hercegprímás ellen, úgy Romániában Márton Áron püspök ellen indult lejárató hadjárat és totális támadás. A román politikai rendőrség, a Securitate emberei nehezen tudtak a gyulafehérvári püspök közelébe férkőzni, mivel a székelyek testükkel védték a lelkipásztort, ám 1949 nyarán csellel letartóztatták (Tövisre menet Márton Áron sofőrje motorhibát színlelt, de „éppen jött egy másik autó” – civil ruhás rendőrökkel).

Ekkor megkezdődött a püspök „keresztútja”: letartóztatása után börtönbe vetették, ahol embertelen módon bántak vele. 1951-ben koncepciós perben tíz év fegyházra és életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A püspök helyzete idővel javult, a Sztálin halála utáni enyhülésnek és diplomáciai okoknak köszönhetően 1955-ben szabadlábra helyezték. Ezt követően a szellemi vezető visszatért egyházmegyéjének élére. Híveire gyakorolt hatása legalább akkora volt, mint letartóztatása előtt, emiatt 1957-től egy évtizedes házi őrizet várt rá. A püspöki palotában lehallgatták, a román kommunista titkosszolgálat róla gyűjtötte a legtöbb anyagot – 77 080 oldalnyi iratot 236 kötetben. 1967-ben hagyhatta el rezidenciáját, König bécsi bíboros látogatásának köszönhetően.

A mártírsorsú püspök előtt a pápák is tisztelettel adóztak: VI. Pál pápa magánkihallgatáson fogadta Márton Áront, majd szentnek, II. János Pál pápa pedig „Integerrimus Domini Famulusnak”, vagyis „az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte őt. A hetvenes években egyre romlott az egészsége. Emiatt több alkalommal is felajánlotta lemondását a Vatikánnak. Végül saját kérésére II. János Pál pápa felmentette. Márton Áron 1980. szeptember 29-én hunyt el. 

A nyáját soha el nem hagyó pásztor nevét szobrok, utcák, gimnázium és zarándokközpont őrzi. A deportálások elleni erkölcsi kiállásáért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” címmel tüntette ki. Márton Áron szentté avatási eljárása elindult, jelenleg a vértanú püspök megtisztelő címe „Isten szolgája”. Ez az első állomás, ezt követi a „tiszteletre méltó” cím, majd a boldoggá, illetve szentté avatás.