Négy nyugtalanító kőember

A ma­gyaror­szá­gi nagy­vá­ro­sok­ban – el­ső­sor­ban ter­mé­sze­te­sen Bu­da­pes­ten – a dua­liz­mus ko­rá­tól kez­dő­dően egy­re gyak­rab­ban ál­lí­tot­tak köz­té­ri em­lék­mű­ve­ket. E ten­den­cia a két há­bo­rú kö­zött fel­gyor­sult. A mil­len­niu­mi em­lé­kek mel­lett meg­je­len­tek a vi­lág­há­bo­rús mo­nu­men­tu­mok és az or­szág­zász­lók, va­la­mint az or­szág vagy az adott te­le­pü­lés nagy­jait áb­rá­zo­ló szob­rok. A ha­gyo­má­nyos köz­térel­ne­ve­zé­se­ket egy­re-más­ra vál­tot­ták föl a po­li­ti­kai tar­tal­mat hor­do­zó meg­ne­ve­zé­sek – ame­lyek per­sze sok­kal in­kább ki vol­tak té­ve a 20. szá­zad gya­ko­ri rend­szer­vál­tó han­gu­la­tá­nak. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tően a há­bo­rús és hő­si em­lék­mű­vek, va­la­mint az el­len­for­ra­dal­mi rend­szer iden­ti­tá­sát meg­je­le­ní­tő szob­rok köz­vet­le­nül vagy köz­vet­ve a te­rü­le­ti in­teg­ri­tást, a re­ví­ziót hir­det­ték. Bu­da­pes­ten az 1920-as évek ele­jé­től a Sza­bad­ság tér vált az el­ső szá­mú ir­re­den­ta em­lék­hellyé.