rubicon

Nagy Sándor háborúi

21 perc olvasás

A hagyományos háború az államok által képviselt politikai cél megvalósítása az erőszak, vagyis a harc eszközeivel, másképp fogalmazva az államok fegyveres összeütközése. A fegyveres konfliktus megnyilvánulási formája a hadi tevékenység, amit hadviselésnek is nevezünk. Utóbbi nem más, mint a háborúban felhasznált haderő szervezése, fenntartása és alkalmazása. Az ókor tanulmányozása nyilvánvalóvá teszi, hogy a háború és a hadviselés a korabeli államok leg­ősibb cselekvési területe volt. Ebben mutatkozott meg működésük minősége és vezetőjük alkalmassága. Ez a megállapítás kiváltképp érvényes azokra a birodalmakra, amelyek hódítások révén alakultak ki, és folyamatosan katonai nyomást gyakoroltak az aláve­tett népekre és a szomszédos közösségekre (államok­ra vagy az államalapításig el nem jutott népcsoportokra). Nagy Sándor háborúi jól példázzák mindezt.

Nyugat és Kelet összecsapásai

A II. Philipposz és fia, Nagy Sándor uralkodása idején – a Kr. e. 360/359 és 323 közötti időszakban (ezentúl minden évszám Kr. e. értendő) – birodalmi szervezőerővé növekedett Makedónia folyamatos háborúkkal érte el sikereit, és a Nagy Sándor/III. Alexandrosz halálát követő évek is az utódhadvezérek (diadokhoszok) egymás elleni harcaival, azután másfél évszázadon át a Nagy Sándor-i birodalom területén létrejött államok háborúival teltek.

A fiatal Nagy Sándor

A görög/hellén civilizáció háborúk sorozata következtében települt meg a Közel- és Közép-Keleten, majd Nagy Sándor hódításai révén Közép-Ázsia egy

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta