A hagyományos háború az államok által képviselt politikai cél megvalósítása az erőszak, vagyis a harc eszközeivel, másképp fogalmazva az államok fegyveres összeütközése. A fegyveres konfliktus megnyilvánulási formája a hadi tevékenység, amit hadviselésnek is nevezünk. Utóbbi nem más, mint a háborúban felhasznált haderő szervezése, fenntartása és alkalmazása. Az ókor tanulmányozása nyilvánvalóvá teszi, hogy a háború és a hadviselés a korabeli államok legősibb cselekvési területe volt. Ebben mutatkozott meg működésük minősége és vezetőjük alkalmassága. Ez a megállapítás kiváltképp érvényes azokra a birodalmakra, amelyek hódítások révén alakultak ki, és folyamatosan katonai nyomást gyakoroltak az alávetett népekre és a szomszédos közösségekre (államokra vagy az államalapításig el nem jutott népcsoportokra). Nagy Sándor háborúi jól példázzák mindezt.
A II. Philipposz és fia, Nagy Sándor uralkodása idején – a Kr. e. 360/359 és 323 közötti időszakban (ezentúl minden évszám Kr. e. értendő) – birodalmi szervezőerővé növekedett Makedónia folyamatos háborúkkal érte el sikereit, és a Nagy Sándor/III. Alexandrosz halálát követő évek is az utódhadvezérek (diadokhoszok) egymás elleni harcaival, azután másfél évszázadon át a Nagy Sándor-i birodalom területén létrejött államok háborúival teltek.
A fiatal Nagy SándorA görög/hellén civilizáció háborúk sorozata következtében települt meg a Közel- és Közép-Keleten, majd Nagy Sándor hódításai révén Közép-Ázsia egy
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta
