Az 1918 és 1920 közötti időszak kétségkívül a román történelem egyik legmozgalmasabb és legsikeresebb szakasza volt, hiszen ekkor sikerült egy államban egyesíteni a románok túlnyomó többségét. Az 1919 tavaszára létrejött, majd a Párizs környéki békeszerződésekben formálisan is elismert „Nagy-Romániáról” már évtizedek óta álmodoztak a román nacionalisták, ám a nemzeti ideál szinte maradéktalan megvalósulása egészen az első világháború végéig irreálisnak vagy legalábbis nagyon távolinak tűnt. A háború utolsó fázisának váratlan fordulatait azonban szerencsésen használták ki a román politikusok, az 1918-as év így végül a vereség kapujából a győzelemig juttatta el Romániát.
A 19. század derekán, a modern nacionalizmusok terjedésével párhuzamosan a román nemzeti egység elképzelése is megfogalmazódott. A nemzeti eszme nagyszabású tervekre sarkallta a román értelmiségieket, akik a rómaiak egykori Dacia provinciájának modern román nemzetállamként való feltámasztását tűzték ki célként. Az a körülmény sem szegte kedvüket, hogy a románul beszélő népesség megosztott volt – jelentős része a Habsburg Monarchiában, valamint az Oroszországhoz tartozó Besszarábiában élt –, a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva pedig a nagyhatalmak árnyékában kényszerült lavírozni.
Új állam Európa térképénMégis, a románság dinamikusan növekvő létszáma és az erdélyi görögkatolikus papok által a
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
