Nagy Károly

814. január 28-án, „a hetedik napon azután, hogy ágynak esett, reggel kilenc órakor, miután részesült a szent áldozásban, hetvenkettedik életévében és uralkodása negyvenkettedik évében” Aachenben meghalt Nagy Károly. Már életében legenda volt, halála után pedig megindult a mítoszképzés. 

A frank királyból lett nyugatrómai császár olyan államalakulat feje volt, mely kreatívan újraértelmezte a klasszikus örökséget, új kapcsolatot létesített Kelet és Nyugat között, és biztosította a latin, germán, szláv, görög, sőt ugor-török népek politikai és kulturális integrációját. Ez a teljesítmény mindmáig párját ritkítja Európa történetében. Hódításai, iskolareformja, építkezései és a „Karoling-reneszánsznak” nevezett kulturális fellendülés példaképül szolgáltak minden későbbi uralkodó számára. 

Károly örökségét németek és franciák, belgák és olaszok, svájciak és lotaringiaiak egymással versengve vallják magukénak, de a magyarok számára is kiemelkedő jelentőségű Károly fellépése az avar háború és Pannónia „viszszafoglalása” miatt. Károly volt „a” király: a magyar nyelvben a király szó is Károly nevéből származik.