Milyen adókat fizettek a franciák a régi rend idején?

A legrégebbi adót az egyháznak fizették: a papi tized kivetésénél a leggyakrabban Nagy Károly 801-ben hozott rendeletére hivatkoztak. Eszerint a föld gyümölcseinek egytizedét a papok eltartására, a templomok fenntartására és a szegények támogatására kell fordítani. Az évszázadok során ezt az elvet alaposan eltorzították, rengeteg kivételt vettek figyelembe, bizonyos helyeken a termés egytizedénél is többet gyűjtöttek be, de sokkal gyakoribb volt, hogy kevesebbet. A papi tized a királyságban átlagosan a termés 6–8%-át jelentette.

Fizették a földesúri terheket: a járadékot (cens), fizettek a malom, a présház és egyéb létesítmények használatáért, tulajdon-átruházáskor, a földesúri igazságszolgáltatás igénybevétele esetén, és munkát is végeztek a földesúr földjein (leggyakrabban évi 10 napon át). E földesúri járadékok súlya igen eltérő volt: délen a paraszti jövedelem alig 1%-át emésztették fel, Bretagne-ban viszont 10%-át. A legtöbb tartományban jelentéktelen volt, de mégis bosszantó, mert a paraszt semmit sem kapott viszonzásként.

Aki nem a saját földjén gazdálkodott, az földjáradékkal tartozott a tulajdonosnak. Ez igen súlyos teher volt, a termés egyötödétől feléig terjedhetett. Aki pedig eladósodott, az fizethette az uzsorajáradékot is. És mindezen terhek tetejébe a középkor végétől egyre nagyobb súllyal nehezedtek a parasztság vállára a királynak fizetendő, állami adók.

A középkorban mindenki természetesnek tartotta, hogy a király a magánbirtokaiból él, s csak egészen rendkívüli esetben vethet ki adót alattvalóira, lehetőleg azok képviselőinek (a rendi gyűlésnek)