Miért Románia?

1956-ban a szovjet–román viszony felhőtlen volt, a román párt- és állami vezetés élvezte Hruscsovék bizalmát, s minden jel szerint a katonai és titkosszolgálati együttműködés is tökéletesen működött. Románia – ekkor még – az egyik leghűségesebb szövetségesnek számított. A jugoszláv–román viszony Sztálin halála, majd Hruscsovék 1955-ös belgrádi látogatása után gyorsabban normalizálódott, mint a magyar–jugoszláv kapcsolat, amelyre súlyos tehertételként nehezedett Rákosi személye. Tito elnök 1956. június 24–27. közötti bukaresti látogatásán rendezték a kapcsolatokat, és román részről ígéretet tettek arra, hogy visszatelepítik a jugoszláv–román határ mellé azt a szerb kisebbséget, amelyet az ötvenes évek elején a Tájékoztató Iroda jugoszláv-ellenes határozatai nyomán kialakult ellenséges légkörben kitelepítettek onnan. A Gheorghiu-Dej vezette román párt- és kormánydelegáció 1956. október 20-án érkezett viszontlátogatásra Belgrádba, és kilenc napot töltött Jugoszláviában. A magyarországi nemzeti felkelés híre ott érte Dejéket, s tapasztalhatták, miként változik meg a Nagy Imre kormányát kezdetben támogató jugoszláv vezetők véleménye a budapesti eseményekről, s miként fordulnak szembe személy szerint Nagy Imrével is, és miért kezdik – egyelőre még nem a nyilvánosság előtt – a történteket ellenforradalomnak minősíteni.

Nagy Imre, aki miniszterelnöksége idején számos