Miért győzhetett oly elviselhetetlenül könnyen a kommunizmus Magyarországon?

Vannak olyan szerzők, mint például a Magyarország történet 1938–1990 című tankönyv (a középiskolák IV. osztályosai számára, 2. félév) írói, szerkesztői, lektorai stb., akik – immár a kommunizmus bukása után – annak a határozott véleményüknek bátorkodnak hangot adni, hogy Magyarország egy kívülről szervezett titkos összeesküvés áldozata lett a második világháború után: „Az MKP programját [...] Moszkvában dolgozták ki, s jóváhagyta Dimitrov, Manuilszkij, valamint Sztálin [...] Sztálin úgy taktikázott, hogy a nyugati szövetségesek nehogy észrevegyék [sic!], a térség szovjet minta szerinti átalakítására törekszik, s ne riassza el azonnal a magyar népet, inkább próbálja meg valamennyire megnyerni. [sic!] Ezért e programban sajnos kevesen vették észre azokat az elemeket, amelyek a szovjet rendszer kialakításának veszélyét rejtették.”

Akik így érvelnek, azok azt állítják, hogy a kommunizmus kívülről szervezett összeesküvés tragikus eredménye, külső erők műve: semmi köze sincs a magyar történelemhez. A kommunizmus évtizedei nem részei a nemzeti történelemnek, amelynek folyamatossága 1944. március 19-én, a német bevonulás napján megszakadt. Ettől kezdve Magyarország agresszív külső erők játékszerévé vált, s nem lehet felelős saját történelméért, hiszen az nem is a sajátja. Mindaz, ami 1944 márciusától a háború végéig az országgal történt a fasiszta német történelem részét alkotja, s mindaz, ami a háború utáni koalíció szétverésétől az első szabad választásokig lezajlott, a nemzetközi szovjet-bolsevik történet egyik fejezete.

A szovjet katonai jelenlétnek, a szovjetek aktív politikai részvételének persze meghatározó szerepe volt a kommunista pártok egyeduralomra jutásában. Ám a levéltárakból a kommunizmus hanyatlása és az archívumok megnyitása óta sem került elő olyan dokumentum, amely azt bizonyítotaná, hogy a kommunisták a hatalomátvétel kész forgatókönyvével érkeztek haza Moszkvából. Az előkerült levéltári anyagok szerint a szovjetek és a magyar kommunisták hosszabb átmenetre, koalíciós együttélésre, lassúbb és fokozatosabb államosításra, a kisparaszti mezőgazdaság tartósabb továbbélésére számítottak.

A kényszerű kompromisszumok helyett azonban kihasználták a kínálkozó lehetőségeket: a pusztulást, a kényszerhelyzeteket, az ellenfelek paralízisét, az értelmiség fontos csoportjainak naiv bizakodását, a társadalom nagy részének változtatásvágyát és felejteni akarását. Önmaguk számára is meglepően gyorsan nyílt meg az út a kommunista jövő felé. Ha kallódik is valahol forgatókönyv, az nem egy kommunista puccs, egy gyors hatalomátvétel menetrendje.

1950-ben a hatalmat már egyedül gyakorló és mindenben a szovjet