Menekülés, elűzés, kiirtás

Az erő­sza­kos et­ni­kai „tisz­to­ga­tás” – csu­pán az új­kor idő­sza­kát szem­lél­ve – a 19. szá­zad ele­jé­től a 20. szá­zad vé­géig je­len volt tör­té­nel­münk­ben. Ko­rai pél­dá­kat szol­gál­ta­tott a gyar­ma­to­sí­tás, az ame­ri­kai pol­gár­há­bo­rú, a cá­riz­mus in­téz­ke­dé­sei és a Bal­kán (Kis-Á­zsiá­val és a Kau­ká­zus­sal együtt), amely az 1990-es évek ju­go­szlá­viai pol­gár­há­bo­rú­jáig az eu­ró­pai et­ni­kai „tisz­to­ga­tás” la­bo­ra­tó­riu­ma lett. 

A gyar­ma­ti ha­tal­mas­ko­dás­ból kiin­du­ló erő­sza­kos et­ni­kai „tisz­to­ga­tás” éppúgy hoz­zá­tar­to­zott a nagy­po­li­ti­ka esz­köz­tá­rá­hoz, mint a ho­mo­gén nem­zet­ál­la­mok lét­re­ho­zá­sa, ahol a la­kos­ság moz­ga­tá­sa a vélt po­li­ti­kai sta­bi­li­tást szol­gál­ta. A 20. szá­zad­ban a de­mok­rá­ciák és dik­ta­tú­rák egyaránt él­tek ez­zel a mód­szer­rel, sőt együtt is mű­köd­tek a vég­re­haj­tá­sá­ban. Ezért az et­ni­kai „tisz­to­ga­tás” glo­bá­lis je­len­ség volt. Ráadá­sul a de­por­tá­lá­so­kat több­nyi­re nem ide­gen had­se­re­gek, ha­nem az ál­la­mi szer­vek kö­vet­ték el sa­ját ál­lam­pol­gá­raik­kal szem­ben. 

Az el­ső vi­lág­há­bo­rú dön­tő mér­föld­kö­ve volt az eu­ró­pai et­ni­kai „tisz­to­gatás­nak”. Ezután Eu­ró­pa megis­mer­te az et­ni­kai­lag de­fi­niált „bel­ső el­lenség” fo­gal­mát, ve­lük szem­ben erő­sza­ko­san is fel­lép­het­tek. Vé­gül Hitler­nek a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban a ke­let-­eu­ró­pai né­pek el­le­ni kí­mé­let­len et­ni­kai „tisz­to­ga­tá­sa” és fa­ji ki­kö­zö­sí­té­se, to­váb­bá az eu­ró­pai zsi­dó­ság töme­ges le­gyil­ko­lá­sa moz­gó­sí­tot­ta a ná­ciz­mus el­len­fe­leit, s ez 1945-ben bu­me­ráng­ként ütött vissza a le­győ­zött né­me­tek­re.