Megfigyelve mindhalálig

Politikai menedék – tüskékkel

Az 1956-os forradalom leverését követően az amerikai–magyar kapcsolatok rendkívül fagyossá váltak. Washington megkérdőjelezte a szovjet segítséggel hatalomra került Kádár-rendszer legitimitását, a két ország kapcsolatát nem csak Mindszenty követségi tartózkodása terhelte. A menedékstátustól elvárt semlegesség okán az amerikaiak erősen korlátozták Mindszenty mozgásterét. A telefon használatától az érkezés első percétől eltanácsolták. Csak korlátozottan fogadhatott látogatót, levelet pedig – a családtagokkal folytatott mérsékelt és ellenőrzött magánlevelezésen kívül – kizárólag Washingtonba vagy Rómába írhatott. Mindszenty „területenkívüliségét” összeegyeztethetetlennek tekintették egyházfői jogosítványainak gyakorlásával, aminek következtében egyházkormányzói tevékenysége ellehetetlenült. Míg november 9-én még igen szívélyes sorokban köszönte meg Wailes követnek a vendéglátást, a következő napokról már azt jegyezte fel, hogy „a menedékjog tüskéit most éreztem először…”

A bíborosnak a követség harmadik emeletén biztosítottak szobát, testmozgását az udvaron folytatott séták jelentették, amelyre a diplomaták közül valaki mindig elkísérte. Bár Mindszenty megmenekült a börtöntől, de ahogy Martin Hillenbrand nagykövet írta visszaemlékezésében: „a körülményeket tekintve, a feltételeket, amelyek életét megszabták, azt kell mondanunk, annyiban mégis fogságban volt, hogy nem tehette kedvére, amit akart. Mármint abban az értelemben, hogy nem sétálhatott ki szabadon és következmények nélkül a követség épületéből.”

Menni vagy maradni

A szovjet titkosszolgálat szerette volna Mindszentyt kicsalni a követségről. Egy azonosítatlan szovjet ügynök azt a feladatot kapta, hogy vegye rá Mindszentyt a szökésre. Dokumentálható, hogy az akciót maga Ivan A. Szerov tábornok, a szovjet állambiztonsági szerv, a hírhedt KGB elnöke tervelte ki és jelentette Budapestről 1956. november 27-én Nyikita Sz. Hruscsovnak. Az amerikai követségre irányított ügynök feladata az volt, hogy ajánlja fel Mindszentynek: illegálisan kiviszi az országból. Szerovék azt tervezték, hogy amennyiben Mindszenty elfogadja az ajánlatot, akkor a követség elhagyása után letartóztatják. Megeshet, hogy a bécsi amerikai követség is éppen ennek az ügynöknek a történetével találkozott. Egyik jelentése szerint ugyanis egy Nagy Lajos nevű egyén az osztrák stockeraui menekülttáborban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy úgy beszélt magáról, mint a szovjet hírszerzés megbízottjáról. Elmondása szerint 1956. november 16-án a szovjetek letartóztatták és zsarolással rávették egy ördögi terv kivitelezésére: szerezzen a bíborosra terhelő, általa aláírt, szovjet ügynöki beszervezési nyilatkozatot, amely ürügyül szolgálhatna, hogy a bíboros kiadatását kérjék. A hajmeresztő akcióból persze nem lett semmi, de rávilágít a szovjet államvédelem eszközeinek tárházára. 

Egy másik elvetélt kísérletről is tudunk, ami realizálódása esetén – szándéka ellenére – a KGB kezére játszott volna. Alfred Puhan, a bécsi amerikai követség első titkára arról tett jelentést, hogy felkereste őt Ispánki Béla magyar pap, a Mindszenty-per Ausztriába emigrált egyik vádlottja, aki elmesélte, hogy titkos csatornákon keresztül 1957. január 22-én egy aláíratlan, még november 3-ára datált értesítést kapott a bíborostól, hogy szeretné elhagyni Magyarországot. Ispánki tanácsot kért a követségtől: hogyan szöktesse ki Mindszentyt Magyarországról? Puhan azonban lebeszélte erről. Ha nem is vonta kétségbe a levél hitelességét, akkor is nagy meggondolatlanságnak tartotta a tervet. A különböző kombinációk egyikeként az amerikaiak részéről felmerült egy titkos evakuálás gondolata, mert ők is szerették volna, ha Mindszenty elhagyja a követséget. Kivitelezését nem tartották teljesen lehetetlennek, még évekkel később sem, csak nagyon kockázatosnak: siker ugyanis nem remélhető a főszereplő szívből jövő együttműködése nélkül, de épp ez volt a gyenge pont.

A bíboros megfigyelése

A magyar kormány szerint hivatalosan csak 1958. október 18-án értesült arról, hogy Mindszenty a képviseleten tartózkodik, mégpedig azon jegyzék révén, amelyben az amerikaiak – sikertelenül – a bíboros római útjának engedélyezését kérték a pápaválasztó konklávéra. Persze ez csak amolyan diplomáciai mellébeszélés volt, mert a politikusok pontosan ismerték a helyzetet, köszönhetően többek között a politikai rendőrség serénykedésének. Az apparátus végig segített abban, hogy minél több bizalmas információhoz jussanak Mindszenty személyéről, tervezett lépéseiről, az amerikaiaknak a bíborossal kapcsolatos elképzeléseiről, ami kedvezőbb tárgyalási pozíciókat biztosíthatott számukra az 1957-től meginduló magyar–amerikai, majd 1963-tól kezdődő magyar–szentszéki tárgyalásokon. Az amerikai követségen élő Mindszenty megfigyelése és a vele kapcsolatos információgyűjtés a kémelhárítás feladatkörébe tartozott, ahogy egyébként minden Budapesten működő nyugati ország diplomáciai képviseletét is fokozottan ellenőrizte.

Mindszenty megfigyelése jelentős nehézségekben ütközött, hiszen a Szabadság tér és a Perczel Mór utca sarkán található épületből nem léphetett ki. A követség keleti oldala a Magyar Nemzeti Bankkal, a dél irányba eső része a Szabadság tér 11. számú ház falával érintkezett. Így a megfigyelés kétirányú volt. Egyrészt az épület előtt posztoló, a követség védelmét biztosító őrök, valamint az utcán sétáló vagy gépkocsiból figyelő állambiztonsági tisztek tartották szemmel azon személyek mozgását, akik kapcsolatban állhatnak a bíborossal. A követség belső udvarát pedig, ahol Mindszenty végezte napi egészségügyi sétáit, a szomszédos, Szabadság tér 11. számú házból figyelték meg. A feladatra beosztott tisztek szorgalmasan jegyzetelték, hogy mikor és kivel sétál. Ezekből a jelentésekből tudjuk, hogy Mindszenty általában este hat és hét óra között levegőzhetett, és mindig volt mellette valaki az amerikai követségi alkalmazottak közül. A szorgalmas állambiztonsági tisztek figyelme még arra is kiterjedt, hogy a bíboros olykor magyarul beszélget az őt kísérő diplomatákkal.

A magyar állambiztonság tisztjei a követség levelezéséből igyekeztek kiszűrni azokat a leveleket, amelyek esetleges ellenséges tevékenységre utaltak. A „K”, vagyis a postai küldemények titkos ellenőrzésére viszont csak kevés példát találunk a fennmaradt iratokban, aminek oka az lehet, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi nemzetközi szerződés értelmében a diplomáciai képviseletek hivatalos levelezése sérthetetlennek minősült, így a Magyarország által is ratifikált nemzetközi egyezmény nyílt megsértése sokat ártott volna az éppen újjáéledő magyar–amerikai kapcsolatoknak. Azonban néhány esetben mégis találunk erre utaló adatokat. 1959-ben az amerikai követség a Függetlenség Napjának július 4-ei megünneplésére közel ötszáz személyt, köztük sok vízumra várót hívott meg. Ezt az információt a politikai rendőrség részben a követségi küldemények ellenőrzése által, részben hálózati személyektől nyert információkból tudta meg.

Ha a figyelés és a levélellenőrzés nem biztosított elég információt, akkor további titkos nyomozati eszközt, mégpedig különböző lehallgató készülékeket használtak. Az amerikai követségen az állambiztonsági tisztek a szoba-, illetve telefonlehallgatást, azaz állambiztonsági nyelvezetben a 3/e és a 3/a rendszabályt alkalmazták. A készülékek beépítését közvetlenül megelőző munkafázis azon helyek feltérképezése volt, ahová a technikai eszközöket el akarták helyezni. A „Harmatiné” fedőnevű ügynök már 1957 novemberében elkészítette az amerikai diplomáciai képviselet harmadik emeletének alaprajzát a tervezett lehallgatások előkészítéséhez. A technikai eszközök beépítése bizonyosan megtörtént. 1960-ban az ügyvivő távollétében az amerikaiak a rezidencia és a követség egy részének, ezen belül a harmadik emeletnek a kifestéséről döntöttek, ahol Mindszenty is lakott. Az állambiztonság ügynöki segítséggel a munkások közé csempészte saját emberét azért, hogy figyeljen oda arra, hogy a festők „a már bent lévő III/e rendszabály nyílását ne mázolják le, továbbá az, hogy személyes felderítést végezzen az elkövetkezendő időkre tervezett akciók kivitelezésére”. Bár az nem derül ki a forrásokból, hogy a politikai rendőrség tisztjei hol és hogyan helyezték el a lehallgató berendezéseket, de az igen, hogy jó munkát végeztek. Ezt igazolja egy 1962-es jelentés szövege, amely szerint a „III/e rendszabályaink jól üzemelnek”. Ezzel a technikával rögzítették Mindszenty és Owen T. Jones ügyvivő 1963. januári beszélgetését, ahol a bíboros kifejtette az amerikai diplomatának azon elhatározását, miszerint „nem kívánja elhagyni az országot, mert szerinte »jelenléte itt talán segítséget nyújthat a magyaroknak«”.

Az állambiztonság hálózati felderítéssel jutott hozzá a legtöbb információhoz. Az 1956 és 1971 közötti időszakban az amerikai követségi tisztviselőkről és az ott tartózkodó Mindszentyről több mint harminc ügynök jelentett az állambiztonságnak. Az ügynökök és informátorok között találunk borbélyt, felszolgálót, festőt, fordítót, nyelvtanárt, portást, sofőrt, szakácsnőt, villanyszerelőt, akik az állambiztonsági tisztek számára nélkülözhetetlen és más módon meg nem szerezhető információk forrásai voltak. 

Az ügynöki jelentések bepillantást engednek a bíboros életének mindennapjaiba is. „Pető” fedőnevű ügynök 1959. április 6-ai jelentéséből kiderült, hogy Mindszenty már angol nyelven tartotta miséit a követségen. Ezt az információt erősítette meg egy amerikai diplomata: Loius Joseph Toplosky „Színes” fedőnevű ügynöknek kijelentette, hogy „Mindszenty már egészen jól beszéli a nyelvet, nem úgy, mint tavaly”. Az egyre tartósabbá váló menedék a kényszerű összezártság miatt a diplomaták magánéletébe is beszüremkedett. A bíboros 1957. december 15-én tartott miséjét követően Garett G. Ackerson ügyvivő felesége két, általa hímzett kendőt adott karácsonyi ajándékként a bíborosnak azzal a kéréssel, hogy az egyiket továbbítsa a pápának. 1960-ban „Fürediné” fedőnevű ügynök azt jelentette, hogy Mindszenty megkeresztelte az egyik amerikai követségi tisztviselő újszülött gyermekét.

A bíborosról más csatornákon keresztül is érkezett információ az állambiztonsághoz. Így például a belső elhárítás egyházi alosztályán foglalkoztatott „Mátyási Miklós” fedőnevű ügynök Franz König bécsi bíboros érsek 1966-os látogatásáról adott hírt, míg a hírszerzés „Engel” fedőnevű hálózati kapcsolata arról tudósított, hogy a bíboros újból visszautasította a pápa Rómába hívó kérését.

Az ország elhagyása és az új otthon

A vatikáni diplomatáknak 1971 nyarán – Mindszentyvel, valamint a magyar politikai vezetéssel folytatott tárgyalássorozatot követően – sikerült elérniük, hogy a bíboros elhagyja az USA budapesti nagykövetségét, és 1971. szeptember 28-án Bécs érintésével Rómába utazzon.  A távozással lezárult egy hosszú információszerző munka, azonban megfigyeléséről, megnyilvánulásainak dokumentálásáról a magyar vezetés nem mondott le. A feladatot a kémelhárítástól a hírszerzés vette át, amely Mindszenty megfigyelését a bíboros haláláig folytatta. 

Egy újabb szakasz kezdődött, amikor Mindszenty 1971. október 23-án, az 1956-os forradalom tizenötödik évfordulóján megérkezett a bécsi Pázmáneumba. Próbálták keresni a döntés okát, amit a hírszerzés egy október 30-ára datált jelentése szerint a következőkben találtak meg: „Mindszenty bíboros váratlan bécsi utazásában döntő szerepe volt annak, hogy a pápa tudomására jutott: a római magyar papi emigráció azt tervezte, hogy október 23-án a Szent István zarándokházban ünnepélyes nagymisét tartanak az 56-os ellenforradalom emlékére, s a mise celebrálására Mindszentyt kérték fel. Miután a pápa beleegyezését adta a bécsi úthoz, a hír hallatán a Vatikánban a bíboros azonnali elutazása mellett döntöttek. (A tervezett misét így Mindszenty nélkül tartották meg).”

Az állambiztonság hírszerző tisztjei az emigráns években is lankadatlanul folytatták Mindszenty megfigyelését. Dokumentálták az utazások során elmondott beszédeket, Budapesten pedig kielemezték, hogy azok mennyiben sértik a távozásról kötött magyar–szentszéki megállapodás pontjait. A sérelemhez már annak szándéka is elegendő volt, hogy Mindszenty összetartani és hitéletében megerősíteni kívánja az emigrációban élő magyarságot. A bíboros nem mondott le arról sem, hogy a politikai, egyházpolitikai nézeteinek, a kommunista rendszerről alkotott véleményének hangot adjon. Ezért is érdekelte a magyar politikusokat, hogy a bíborost hogyan fogadták az adott ország államférfiai, hiszen egy ilyen találkozó a fogadó ország nyílt állásfoglalása is lehetett a Kádár-rendszerrel való együttműködés mellett, vagy éppen az ellen. Így például az 1973 nyarára tervezett angliai útról a magyar hírszerzés azt jelentette, hogy a „brit kormány a kelet-európai országokkal való viszonylag pozitív kapcsolatok miatt nem kívánja látványos, demonstratív fogadtatásban részesíteni Mindszentyt. Ennek következtében a kormány részéről Mindszentyt Junior miniszter, John Stevas MP az oktatásügyi minisztérium parlamenti államtitkára fogadja.” Viszont az 1973. szeptemberi kanadai körútja során a hivatalos politikai vezetés is képviseltette magát. 

A magyar–szentszéki tárgyalások hozadékaként 1974. február 5-én hatályba lépett VI. Pál pápa döntése, amellyel üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. Ezzel Mindszenty nemcsak a magyar katolikus egyház vezetői címét veszítette el, hanem nemzetközi tekintélye, befolyása is megroppant. Ennek ellenére a magyar politikai vezetést továbbra is kiemelten érdekelte Mindszenty József személye, hiszen egyrészt tevékenysége befolyásolhatta a magyar–szentszéki tárgyalások menetét, másrészt a főpap az emigráns magyarok gyűjtőpontjává válva hatással lehetett Magyarország és a nyugati államok kapcsolataira.  A Pázmáneum intézménye már a bíboros bécsi megérkezését megelőzően a hírszerzés figyelmének fókuszában állt, mivel az a külföldön élő magyar egyháziak egyik központjának számított.

A hírszerzés 1967 végén elrendelte a Pázmáneumba érkező és az onnan küldött postai küldemények ellenőrzését. Mindszenty megérkezésével ez az ellenőrzés csak fokozódott. Egy 1971. november 3-án kiadott utasításban az olvasható, hogy a Pázmáneum „operatív ellenőrzésének jelentősége – Mindszenty odaköltözésével – megnövekedett, ami szükségessé teszi a „K”-ellenőrzés módosítását. Ezért kérem, hogy az objektum levelezési anyagát a jövőben eredetiben kapjuk meg”. Ezen rendelkezés miatt sok levél előbb landolt a hírszerzés asztalán, mint a címzett postaládájában, de az is előfordult, hogy a küldemény sohasem érkezett meg. Az állambiztonság az épületet is szemmel tartotta. Külső megfigyeléssel felderítették a környéket, megállapították, hogy „a Pázmáneum előtt rendőr posztol”, ezért a helyszín felderítése nagyobb figyelmet és körültekintést igényelt. Mindezt az is indokolta, hogy a Pázmáneum mellett, a Bolzmanngasse 16. szám alatt állt (és áll jelenleg is) az Amerikai Egyesült Államok követségének épülete, így a fokozott óvatosságra, a konspirációs szabályok betartására a lehetséges diplomáciai affér elkerülése végett mindenképpen szükség volt.

„Ismay Bower” fedőnevű ügynököt bízták meg az épület belső elrendezésének, különös tekintettel a bíboros által használt helyiségek feltérképezésével. Az általa készített térképvázlat részletesen bemutatta az intézményt, leírást adva a bejutás lehetőségeiről is, amiből kiderült, hogy a reggel 6 órai kapunyitást követően ellenőrzés nélkül lehetett bejutni a Pázmáneumba, és hogy Mindszenty lakosztályának védelmére csupán egyetlen biztonsági zárat szereltek fel. 

Az állambiztonság Bécsben is előszeretettel alkalmazta a különböző lehallgatási módszereket. Mivel az épület nem a magyar állam vagy a püspöki kar felügyelete alatt állt, így a bejutás és a lehallgató-készülékek beépítése a lebukás lehetősége miatt túlzottan nagy kockázattal járt. Ezért a lehallgató-eszközöket – rögzített telepítés helyett – inkább átadták a megbízható hálózati személyeknek, akiket megtanítottak azok használatára, és így rögzítették a bíboros környezetében elhangzottakat.

Mindszenty életébe, gondolataiba azonban csak a bíboros legbelsőbb köréhez tartozó személyeken keresztül tudtak beférkőzni, nem is sikertelenül: dokumentálhatóan majd harminc ügynök jelentésével dolgoztak az operatív tisztek. Ezek között volt, akit Magyarországról utaztatott ki az állambiztonság, de számos esetben már az ország határain kívül élő magyar emigránst vagy külföldi állampolgárt szerveztek be hálózati személynek. A fő szempont az volt, hogy a hálózati személy milyen mértékben képes elnyerni Mindszenty bizalmát. A hírszerzés elsősorban „Ismay Bower” és „Sampson Frank” ügynöki munkájának köszönhetően nyert képet az idős főpap tevékenységéről. Mindszenty tudta, hogy figyelik. Mint mondta: „Bécs és egész Ausztria tele van kommunista ügynökökkel”, ezért nem csodálkozhatunk, hogy a közvetlen környezetében szolgálókat igyekezett gondosan megválogatni, bár az ügynökök kilétével nem volt tisztában. 

A megfigyelés vége

A politikai rendőrség majd harminc esztendőn keresztül nyomon követte Mindszenty József bíboros egyházfői tevékenységét és magánéletét. Csak a halál volt képes leállítani a gépezetet. Ám még Mindszenty temetését is olyan fontos eseménynek minősítette az állambiztonság, hogy a szertartásra két tisztet is kiküldött.

Rajos Pál rendőr alezredes, a hírszerzés operatív tisztje és Bakonyi Imre rendőr alezredes, az egyházi elhárítás egyik alosztályvezetője 1975. május 13–15. között négy napra azért utazott szolgálati gépkocsival Ausztriába, hogy megfigyeljék és dokumentálják Mindszenty május 15-ei máriacelli temetését. A két főtiszt fényképekkel illusztrált részletes jelentésben számolt be a szertartásról a ravatalozástól a gyászmisén át a koporsó letételéig. Mindszenty József halálával a magyar politikai és állambiztonsági vezetők egy olyan ütőkártyát vesztettek el, amelyet megfogalmazásuk szerint „az elmúlt években gyakran tudtunk használni a vatikáni törekvések visszaszorításában”.