Mauzóleumépítés a dualizmus korában

A szá­zad­for­du­ló szo­bor, em­lékmű, sír­em­lék emel­te­té­sét szor­gal­ma­zó tö­rek­vé­se több szál­ból ered. A Mo­nar­chia kon­szo­li­dá­ló­dá­sa és vi­szony­la­gos li­be­ra­liz­mu­sa az or­szág gaz­da­sá­gi megerő­sö­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san le­he­tő­vé tet­te, hogy az el­hunyt kiemel­ke­dő po­li­ti­ku­sok, írók stb. em­lé­két szo­bor­ral tisz­tel­jék meg. Az 1848– 49-es for­ra­da­lom hő­sei­nek – a kor­mány és a császár el­né­ző tud­tá­val – már le­he­tett em­lékművet ál­lí­ta­ni vagy év­for­duló­kon megem­lé­ke­zé­se­ket tar­ta­ni. Al­bert Hoff­mann meg­ál­la­pí­tá­sa: „Ahol a hő­sök eltűn­nek, ott a hé­rosz­kul­tusz lép a he­lyé­be" – a dua­lis­ta Ma­gyar­or­szág­ra is ér­vé­nyes: ami­kor kis- és kö­zép­szerű, a rend­szert ki­szol­gá­ló po­li­ti­ku­sok né­pe­sí­tik be a par­la­men­tet és a köz­in­téz­mé­nye­ket, bel­ső szük­ség­szerűség­gé, kö­ve­tel­ménnyé lép elő a nagy em­be­rek­re va­ló hi­vat­ko­zás, éle­tük­nek pél­da­ként tör­té­nő em­lí­té­se. Mint­ha a mé­dium sze­re­pel­te­té­se egy­ben meg­szün­tet­né a bel­ső hiány­ér­ze­tet, ér­dem­mel ru­ház­ná fel a rá hi­vat­ko­zót, s kiemel­né őt a kö­zép­szerűek tö­me­gé­ből.