rubicon

Márton Áron

12 perc olvasás

77 080 oldalnyi irat 236 kötetben – a rettegett román politikai rendőrség, a Securitate fennállása alatt egyetlen személy megfigyelése során sem termelt annyi dokumentumot, mint Márton Áron erdélyi magyar katolikus püspök követése kapcsán. Nem véletlen, hogy az államvédelem fokozott érdeklődést mutatott a főpap munkássága iránt. Márton Áron élete végéig hű maradt jelmondatához: „Non recuso laborem”, azaz „nem futamodom meg a munkától”, tágabb értelemben: „nem utasítom vissza a szenvedést”. Elkötelezett közösségépítő tevékenységet folytatott, fáradhatatlanul képviselte az erdélyi magyarság érdekeit, miközben szívósan ellenállt a 20. századi elnyomó rendszerek sorozatos próbálkozásainak, hogy megtörjék. Mindenkor szót emelt az igazságtalanságok ellen, kiállt az üldözöttek és az elnyomottak védelmében. Elutasította a kommunista rezsimmel való kollaborációt, ám rendületlen helytállása mellett is elérte, hogy a romániai katolikus egyház a meghurcoltatások ellenére, jelentős korlátozások közepette, de folytathassa működését.

Márton Áron 1896. augusztus 28-án a székelyföldi Csíkszent­­domokoson született. Nem sokkal érettségi vizsgáit követően, 1915 júniusában bevonult katonai szolgálatra. A frontra induló ifjúnak édesanyja a rózsafüzérét ajándékozta útravalóként. Évtizedekkel később az idős

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.