Ingyenesen olvasható
A gyakran eufemisztikus álcázásra használt „Marslakók” jelzőt Teller Ede meghatározásával összhangban öt nemzetközileg is kiemelkedő magyar tudósóriásra alkalmazom. Ezek a tudósok Kármán Tódor (1881−1963), Szilárd Leó (1898−1964), Wigner Jenő (1902−1995), Neumann János (1903−1957) és Teller Ede (1908−2003). Ők azok, akik pályájuk egy szakaszában tudományos alkotómunkájukat is kockára tették azért, hogy az Egyesült Államok és a szabad világ védelmének szenteljék tevékenységüket a második világháború és a hidegháború idején. Mindannyian felső-középosztálybeli budapesti zsidó családból származtak, és már fiatal koruktól kezdve tudták, hogy antiszemita hazájukban nem számíthatnak az általuk óhajtott egyetemi pályára. Három kitűnő gimnáziumban tanultak.
Kármán a Műegyetemet végezte el, és ugyanott kezdte tudományos tevékenységét, majd Németországban doktorált. Szilárd a Műegyetemen kezdett, majd Berlinben folytatta és tudományos fokozatait is ott szerezte. Wigner rövid műegyetemi tanulás után Berlinben folytatta, vegyészmérnöki diplomát, majd doktorátust szerzett. Neumann Zürichben lett vegyészmérnök, és Budapesten doktor matematikából. Teller egy szemeszter Műegyetem után Németországban folytatta, és Lipcsében szerzett doktorátust fizikából. Mindannyian Németországban lettek elismert tudományos kutatók, de hosszabban nem maradhattak a nácizmus uralomra jutása miatt. Mindannyian az Egyesült Államokban leltek új hazára.
A Nobel-díjról röviden
A Nobel-díj az egyik legrégebbi, és nemzetközileg a legismertebb, legtekintélyesebb tudományos elismerés a fizika, kémia és az élettan vagy orvostudomány területén (Ez a hivatalos elnevezés, „Élettani vagy orvostudományi”, bár gyakran csak orvosiként emlegetik.) Jelen tárgyalásunkon kívül esik az irodalmi Nobel-díj és a szintén nagy tekintélyű Nobel-békedíj, valamint az Alfred Nobel emlékére létrehozott gazdaságtudományi Nobel-emlékdíj. A Nobel-díj tehát csak bizonyos tudományterületeken adható, és további szűkítést jelent, hogy az alapító szerint valamilyen felfedezésért ítélik oda, nem pedig tudományos életműért. Ennek megfelelően sok tudományterület művelője és sok kiváló tudós is kimarad a díjszerzés lehetőségéből. Ugyanakkor kaphat Nobel-díjat egy egyébként nem univerzálisan nagy tudós, ha tesz egy fontos felfedezést. Nobel intencióinak megfelelően semmilyen faji, nemzetiségi, vallási, nemi, politikai szempont nem korlátozhatja a díj odaítélését.
Az előbbiek fényében érdekes megvizsgálni, hogy az öt felsorolt tudós közül miért csak egyetlen, Wigner Jenő részesült ebben a különleges elismerésben. Mielőtt tovább mennénk szeretném hangsúlyozni, hogy véleményem szerint érthető, de túlzott az a nimbusz, amely a Nobel-díjat körül veszi. Különösen sajnálom, amikor egy-egy nagy tudós elismertségének taglalásakor mintegy negatív felhangként hangsúlyozzák a Nobel-elismerés hiányát. Csak egyetlen példát említek meg. Bár jelölték a díjra, Dmitrij Mengyelejev sohasem kapta meg, viszont az elemek periódusos rendszere, amely ma is minden kémiai tanteremben látható, minden díjnál erőteljesebben hirdeti nevét és felfedezését,még egy elem is viseli a nevét. Nem kevesen vannak, akik nem annyira a tudományos teljesítmény, mint inkább a Nobel-díjuk révén maradnak meg a tudománytörténet emlékezetében. A Nobel-díj vízválasztóként felerősíti a díjazott tudósok elismertségét, ezáltal a díjból kimaradtak könnyen feledésbe merülnek.
A „marslakók” érdemei
Az öt „Marslakó” közül egyedüli Nobel-díjas Wigner Jenő kitüntetésével rögtön belefutunk egy paradoxonba. Említettem, hogy a Nobel-díjat nem életműért, hanem egy-egy konkrét felfedezésért ítélik oda. Azonban a díjat odaítélő szervezetek szabadon értelmezhetik ezt a feltételt. Wigner esetében inkább életművet, mintsem egy kiválasztott felfedezést értékeltek. Wigner 1963-as Nobel-díjának indokolása a következő volt: „Az atommag és az elemi részecskék elmélete terén, különösen pedig az alapvető szimmetriaelvek felfedezésével és alkalmazásával elért eredményeiért.” Az indokolás meglehetősen általános megfogalmazású.
A kitüntetés találkozott az egyébként nagyon kritikus tudósközösség egyetértésével és támogatásával. Olyan nagy fizikusok is, akik sem emberileg, sem politikailag nem álltak közel Wignerhez hangsúlyozták munkájának úttörő jelentőségét, amelyet viszont nem lehetett egyetlen matematikai képletben kifejezni. Ha nem is feltétlenül érthető részleteiben, de talán a jelentőségét és hangulatát kifejezi, ha azt mondjuk, Wigner felismerte, hogy a szimmetriaelvek adják meg a természeti törvények szerkezetét és következetességét csakúgy, ahogy a természeti törvények biztosítják a természetben megfigyelt jelenségek és események – a fizikai jelenségek – szerkezetét és következetességét. Wigner felismerésének általános fontossága így ábrázolható: szimmetriaelvek → természeti törvények → fizikai jelenségek.
Kármán Tódor meggyőző matematikai apparátussal vizsgált mechanikai és aerodinamikai jelenségeket, például a mozgást akadályozó légellenállást és a mozgó testről leszakadó légáramlat örvényekbe rendeződését. A Kármán-féle örvénysor felfedezését elismerhették volna Nobel-díjjal, hiszen nemcsak a mérnöki gyakorlat számára hasznos (a hasznosság egyébként a Nobel által legfontosabbnak tartott szempont volt), de fizikai felfedezések szempontjából is jelentős. Sokan és sokáig a mechanikát, ahová Kármán felfedezéseinek többsége tartozott, nem tartották a fizika részének.
Szilárd Leót számításba vehették volna például az ún. Szilárd−Chalmers-hatás felfedezése nyomán kidolgozott izotópelválasztási módszer okán. A nukleáris láncreakció és a kritikus tömeg elvének felfedezéséért is kitüntethették volna; ebben az esetben övé volt az eredeti gondolat, de nem a megvalósítás. Van, amikor az eredeti elgondolást és van, amikor a megvalósítást jutalmazzák. A legkézenfekvőbb lett volna az egyedül Linus Paulingnak 1963-ban odaítélt 1962-es Nobel-békedíjat Szilárddal megosztani. Mindketten élharcosai voltak a légköri kísérleti nukleáris robbantások betiltásának.
Ha megéli, Neumann János megkapta volna az 1969 óta kiadott Nobel-emlékdíjat. Ezt megkaphatta volna egyedül, vagy Oskar Morgensternnel közösen a játékelméletről írt monográfiájukért.
Teller Edének sok fontos felfedezése volt a fizikai kémiában és a magfizikában, tehát szóba jöhetett volna mind fizikai, mind kémiai Nobel-díjra. Esetében megosztott díjazás lehetett volna várható, mivel mindig valaki mással együttműködve tudott legjobban alkotni. Szerencsére nem kell mérlegelnünk, hogy melyik felfedezése lett volna a legméltóbb a kitüntetésre, ezt megtette ő maga. 1996-ban rögzített beszélgetésünkben a B.E.T. egyenletet említette mint amiért Brunauer Istvánnal és Paul Emmett-tel megosztva kémiai Nobel-díjat kellett volna kapniuk. Az egyenlet az adszorpciós jelenségek tanulmányozásából született, és mind a mai napig jelentős a gyakorlati alkalmazása területek nagyságának meghatározásában. (Teller ezt a rögzített beszélgetésben említette meg, de a megjelenő anyagból kihúzatta. Ez azért figyelemre méltó, mert híres volt arról, hogy interjúit mindig csak változtatás, szerkesztés nélkül engedett közölni.)
Felvetődhet bizarr ötletként, hogy megkaphatta volna a Nobel-békedíjat, mondjuk Andrej Szaharovval megosztva. Tellert tartják az amerikai, Szaharovot a szovjet hidrogénbomba „atyjának”. (Szaharov egyedül kapott Nobel-békedíjat 1975-ben, de másért: a Szovjetunióban az emberi jogokért folytatott küzdelméért és a nemzetek közötti leszerelésért folytatott tevékenységéért.) A két szuperhatalom borzalmas tömegpusztító fegyverei évtizedekre biztosították a békét, mert egyik szuperhatalom sem támadhatta volna meg a másikat saját pusztulásának kockázata nélkül. Ezt nevezték a kölcsönösen garantált megsemmisítés politikájának. (Mutually assured destruction − MAD)
Erre a politikára hozta példának az amerikai atombomba „atyja”, a Manhattan-terv Los Alamos Laboratóriumának vezetője, J. Robert Oppenheimer a két skorpió példáját, amelyet Orosz István rajzával illusztrálok. Kevéssé ismert Teller kiterjedt és eredményes tevékenysége a nukleáris reaktorok biztonságos üzemeltetésének biztosításában és az amerikai természettudományos oktatás korszerűsítésére vonatkozó tevékenysége.
Teller részvétele az amerikai védelmi erőfeszítésekben ismert a legjobban, de a négy másik „marslakó” is felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett a védelemben. Kármán biztosította az amerikai légierő tudományos hátterét már a második világháború idején is, amikor az még a hadsereg (U.S. Army) része volt. Amikor a háborút követően önálló fegyveres alakulattá vált (U.S. Air Force), továbbra is Kármán vezetésével készítették el a fejlesztések terveit. Szilárd kezdeményezte Albert Einstein Franklin D. Roosevelt elnökhöz intézett híres levelét, amelynek végső soron a Manhattan-terv lett a következménye. Sok szabadalma volt, közöttük a nukleáris reaktorra vonatkozó, Enrico Fermivel közösen jegyzett szabadalom. Wigner volt a világ első nukleáris mérnöke. Egyik fontos feladata a plutóniumot előállító reaktor kifejlesztése, és a hozzá kapcsolódó munkálatok irányítása volt. A háború után egy ideig vezette a Clinton nukleáris laboratóriumot (ma: Oak Ridge Nemzeti Laboratórium), mielőtt visszatért elméleti munkáihoz. Kevéssé ismert, hogy neki is sok szabadalma volt a nukleáris technológia területén. Neumann a második világháború idején nem kötődött egyetlen laboratóriumhoz sem, hogy szabadon mozoghasson a kutatóhelyek között, mindig oda, ahol különleges képességeire a legnagyobb szükség volt. Segítette Los Alamos munkáját, de hónapokat töltött az Egyesült Királyságban is, ahol a legbiztonságosabb hajózási útvonalakat dolgozta ki a német tengeralattjáró-támadások elkerülésére. A háború után elsősorban a hidrogénbomba kifejlesztéséhez szükséges számításokhoz kezdett, a tárolt programozású számítógépek kifejlesztésével, és tervezte a nukleáris töltetek hordozórakétáinak kifejlesztését. A magyar tudósok között a legmagasabb tisztséget kapta meg az Atomenergia Bizottsági tagsági kinevezésével.
A Rubicon Intézet meghívására és szervezésében 2023. szeptember 27-én a „Magyar marslakók − 60 éve kapott Nobel-díjat Wigner Jenő” címmel tartott beszélgetéshez kapcsolódóan készült írás.
