Mars és a múzsák szolgálatában

Antonio Giovanni Burgio, VII. Kelemen pápa magyarországi legátusa 1525 áprilisában így írt egyik Budán kelt jelentésében: „a nemesség kezében van az ország, s ez a nemesség három részre oszlik. Az első rész katonáskodik és az urak [ti. az országos tisztséget viselő főurak] zsoldjában a végeken hadakozik, valamennyi közül ezek érnek a legtöbbet [...] A másik rész azokból a nemesekből áll, kik falusi birtokukon élnek, ott gazdálkodnak, kereskednek, sohasem jönnek be a városokba, nem járnak a diétára, csak megszavazzák azokat a követeket, kiket vármegyéjük az országgyűlésbe küld. A harmadik részt a köztiszteletben álló gazdag nemesek alkotják, akiknek a közéletben szerepük van, s akik őszintén óhajtják hazájuk javát”.

Burgio leírása hosszú távon is igaznak bizonyult. A 16. századi török háborúktól a 19. századi polgárosodásig a közép- és kisbirtokos nemesség érvényesülési lehetőségei nagyjában-egészében változatlanok maradtak: vagy katonai pályára léptek, vagy gazdálkodtak, vagy alispáni, szolgabírói hivatalt vállaltak a vármegyében, később pedig – amit a pápai legátus a maga korában még nem tartott jellemzőnek – értelmiségi pályára léptek. A Nyugat-Dunántúlon birtokos Kisfaludy család tagjai a vázolt utak mindegyikét bejárták. Mindenekelőtt azonban a kard- és tollforgatás mestersége határozta meg