Marcia su Roma

Olaszország világháborús győzelmével a háború alatti „katonakirályból” a „győzelem királya” lett. 1918 novemberében Viktor Emánuel sorra látogatta a zászlódíszbe öltözött ország visszafoglalt és a győzelemmel szerzett városait (Trento, Trieszt stb.). Rómába való visszatérése az ókori római hadvezérek diadalmenetéhez hasonlított: nyitott autója lépésben haladt a Termini pályaudvarról a Quirinale-palotába: virágesőben, vivátozó rómaiak tengerében. Mégis gondok és aggodalmak gyötörték. A hadsereg a háborúban több százezer katonát vesztett (a főparancsnokság első összesítő statisztikája szerint 460 ezret, ám ez a szám nem volt végleges), az országra rátört a spanyolnáthajárvány, amely 1919–1920 telén kb. 410-460 ezer áldozatot szedett. A pénzügyekben is jártas király azt is tudta, hogy az állam a háború miatt sohasem látott mértékben eladósodott. Számított arra, hogy nehéz évek következnek, nehéz lesz a világháború előtti „boldog békeidőkhöz” való visszatérés. Arra azonban nem számított, hogy a trónra lépése (1900) óta „a király uralkodik, a parlament törvényeket hoz, a kormány kormányoz” liberális elvek alapján működő demokratikus parlamentáris rendszer is összeomolhat. Pedig éppen ezt történt 1919 és 1922 között.