rubicon

Lónyay Menyhért

10 perc olvasás
Nagylónyai és vásárosnaményi gróf Lónyay Menyhértről (1822–1884) már halálakor úgy vélték, nagy idők tanúja és alakítója volt. Valóban, élete egybeesik azzal a szakasszal, amelyet a közvélemény méltán tart politikai, gazdasági és kulturális téren is nemzeti történelmünk egyik csúcsteljesítményt hozó időszakának. Pályája a magyar 19. század négy nagy „rendszerváltozás”-án keresztül vezetett. A reformkor nemzeti (újjá)születésében és öntudatra ébredésében nőtt fel, a forradalom és szabadságharc reményteli lelkesedése és önfeláldozó heroizmusa őt is magával ragadta, kitartott a következetes és öntudatos tűrésben az osztrák önkényuralom és neoabszolutizmus idején, hogy azután az Arany János által antireformkornak tartott dualista rendszer („hasadnak rendületlenül légy híve, oh magyar”) konszolidációja és ellentmondásoktól sem mentes gazdasági felvirágzása őt is felőrölje.
Származás, neveltetés, szocializáció

Lónyay Menyhért származását, vagyonát és mentalitását tekintve a felső-Tisza-vidéki protestáns (református) birtokos köznemesség reprezentánsa volt. Ez a réteg társadalmilag országos kapcsolati hálóval, sőt nemzetközi kitekintéssel rendelkezett, jogi-államtudományi képzettsége, hivatalképességének úri (nemesi) tudata és politikai készségei révén alkalmas volt a megyei és az országos tisztségek betöltésére egyaránt, a magyar nyelvhatárhoz közel élve pedig tisztában volt azzal, hogy vallásilag, társadalmilag és nemzetiségileg is kisebbségi helyzetből kell befolyását érvényesítenie. Mindez konzervatív, aulikus, nemzeti és liberális eszméket egyaránt e réteg gondolkodásába oltott, mely elemeket legjobbjai nem kívántak ideologikus módon egymás ellen kijátszani. Éppen ellenkezőleg, a haza és a nemzet érdekében

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.