Lobogónk: Petőfi

Száz évvel ezelőtt esett el Petőfi Sándor és bukott el vele együtt a magyar nép forradalma és szabadságharca. S mégis: nem a gyász, hanem a kivívott diadal büszke hangjaival ünnepli a haladó emberiség a világirodalom egyik legnagyobb költőjét, a világszabadság és a magyar szabadság egyik legnagyobb költőjét, Petőfi Sándort. Moszkvában, a szakszervezetek székházának oszlopcsarnokában, a szovjet főváros munkásai gyűlnek ma össze, hogy meghallgassák a szovjet költők megemlékezését Petőfiről, aki az ő költőjük is. A fehéregyházi síkon, Petőfi jeltelen sírja közelében a román nép kormánya rendez emlékünnepet a költőnek, aki a román népet is lelkesítette száz éven át a harcra és a szabadság szeretetére. Pozsonyban ma Petőfi szavai fűzik szorosabbra a szlovák és magyar nép testvéri barátságát, Prágában, Varsóban és Szófiában s a világ megszámlálhatatlan városaiban Petőfire emlékeznek azok, akik szeretik a népet, a szabadságot és költészetet. A nagy szavak kicsivé válnak, a szép mondatok fényüket vesztik, a dicséret dadogássá válik, ha Petőfiről van szó. De ha a szó kevés és kicsi – a tett elég nagy arra, hogy méltó emléket állítson száz év előtti harcos elődeinknek. Kevés szóval, de sok tettel emlékeztünk Petőfire.

A költő a bukás felé rohanó szabadságharcból három évszázad elveszett szabadságküzdelmeire nézett vissza. „Hányszor kelénk fel három század óta – írta „Vesztett csaták, csúfos futások” című versében – Lerázni hősleg a bilincseket! – S kardunk mindig behullt a vérfolyóba, – Mely meghasított keblünkből eredt. – S ájulva amint a földön feküdtünk, – Kacagva tombolt a zsarnok fölöttünk.” Népünk vezére, Rákosi Mátyás ugyanerről beszél idén március 15-én: „A magyar nép szinte minden évszázadban elvesztett egy szabadságharcot. Elveszett a Rákóczi-felkelés, melynek zászlajára Pro Libertate, A szabadságért! jelszó volt írva. Elveszett az 1848–49-es szabadságharc. Leverték az 1919-es forradalmat is. Mindezeket a vereségeket főleg idegen, reakciós erők okozták, amelyek a magyar nép belső ellenségeinek külföldről jöttek segítségére...”

De azért beszélhetünk arról hogy tettekkel emlékezünk Petőfire, mert mi megtörtük a bukott forradalmak, elveszett szabadságharcok sorát. A múltról ugyanazt mondotta a győzedelmes magyar nép vezére, mint a költő – de a jelenről máskép szólhatott: „Először fordult elő modern történelmünk folyamán – mondotta –, hogy a magyar dolgozó nép végre hozzájutott a rég várt szabadsághoz. Végre önállóan, független állami életet élve, szabadon szentelheti erőit annak a feladatnak, hogy pótolja elmaradottságát és felsorakoztassa hazáját a haladó népek élvonalába. Évszázadok óta először rendelkezhet gazdagságával,