Létszám, lelkesedés, felkészültség

Ennek eldöntéséhez jó lenne, ha egy-egy hadsereghez objektív ösz- ­sze­­hasonlításra alkalmas mu­ta­tó­számot rendelhetnénk, amely pon­to­san jelezné annak tényleges erejét. A had­tudósok régóta próbál­koznak az­zal, hogy valamiképpen mérhetővé tegyék az államok katonai potenciálját, illetve a hadseregek harc­értékét. A feladat azonban igen nehéz diónak bi­zonyult. Az nyilvánvaló, hogy egyes jel­lemzők számszerűsíthetőek. A kato­nai potenciál esetében a terület, a népes­ség, a hadiipar ellátását bizto­sító nyers­anyagok és energiaforrások, a közle­ke­dési hálózat, a társadalom mű­veltségi színvonala; a haderő harc­ér­tékével kapcsolatban a békeállo­mány, illetve a mozgósítás utáni lét­szám, a kikép­zet­tek száma, a kato­nakötelesek iskolá­zott­ságának foka, a haditechnikai fel­sze­relések mennyi­sége és minősége mérhető és ennél­fogva más államok, illetve hadseregek hasonló adataival összevethető. Mind­ezek alapján azon­ban sem a katonai potenciál, sem a harc­érték nem hatá­rozható meg. 

A hadtörténelmi példák ugyanis nyil­vánvalóan azt bizonyítják, hogy pusz­tán mennyiségi kritériumok alapján nem lehet egy adott hadsereg erejét jellemezni: az emberi tényező nyilván­valóan nem hagyható figyelmen kívül. Nem elég ugyanis mundérba bújtatni a katonát és fegyvert adni a kezébe, sőt nem elég megtanítani a fegyver hasz­nálatára sem. Valamilyen módon azt is el kell érni, hogy a felszerelt és ki­kép­zett katona – más katonákkal együtt­működve – hajlandó legyen harcolni, hajlandó legyen a