1914 nyarán Ausztria–Magyarország egyike Európa agyhatalmainak, ennélfogva hadseregét is a kontinens legerősebbjei közé tartozónak kell tekintenünk. De vajon tényleg így volt-e?
Ennek eldöntéséhez jó lenne, ha egy-egy hadsereghez objektív ösz- szehasonlításra alkalmas mutatószámot rendelhetnénk, amely pontosan jelezné annak tényleges erejét. A hadtudósok régóta próbálkoznak azzal, hogy valamiképpen mérhetővé tegyék az államok katonai potenciálját, illetve a hadseregek harcértékét. A feladat azonban igen nehéz diónak bizonyult. Az nyilvánvaló, hogy egyes jellemzők számszerűsíthetőek. A katonai potenciál esetében a terület, a népesség, a hadiipar ellátását biztosító nyersanyagok és energiaforrások, a közlekedési hálózat, a társadalom műveltségi színvonala; a haderő harcértékével kapcsolatban a békeállomány, illetve a mozgósítás utáni létszám, a kiképzettek száma, a katonakötelesek iskolázottságának foka, a haditechnikai felszerelések mennyisége és minősége mérhető és ennélfogva más államok, illetve hadseregek hasonló adataival összevethető. Mindezek alapján azonban sem a katonai potenciál, sem a harcérték nem határozható meg.
Az emberi tényezőA hadtörténelmi példák ugyanis nyilvánvalóan azt bizonyítják, hogy pusztán mennyiségi kritériumok alapján nem lehet egy adott hadsereg erejét jellemezni: az emberi tényező nyilvánvalóan nem hagyható figyelmen kívül. Nem elég ugyanis mundérba bújtatni a katonát és fegyvert adni a kezébe, sőt nem elég megtanítani a fegyver használatára sem. Valamilyen módon azt is el kell érni, hogy a felszerelt és kiképzett katona – más katonákkal együttműködve – hajlandó legyen harcolni, hajlandó legyen a
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
