rubicon

Lengyelország felosztásai

19 perc olvasás

Se szeri, se száma a lengyeleket gúnyoló 18. századi megjegyzéseknek. „Egy lengyel elbűvöl, két lengyel egymásnak esik, három lengyel pedig már maga a lengyel kérdés!” – élcelődött Voltaire. Mások azt hangoztatták, hogy „Lengyelországot az anarchia tartja fenn!” A viszálykodás és az elavult intézményeikhez való ragaszkodás hangsúlyozásával arra utaltak, hogy a lengyelek végső soron maguknak köszönhetik országuk felosztását. Különösen II. Frigyes porosz király és II. Katalin cárnő támo­gatta bőkezűen az elfogult előítéletek terjesztőit. Ugyanis el akarták terelni a figyelmet arról a tényről, hogy Lengyelország problémáinak jó részét a szomszédos hatalmak másfél száz éve folytatott aknamunkája okozta.

A lengyelellenes előítéletek szerint a bigott katolikus, részegeskedő és állandóan polgárháborúkat vívó lengyel nemesek képtelennek bizonyultak országuk kormányzására, a szomszédos nagyhatalmak uralkodói pedig csak azzal tudták elejét venni a káosznak, hogy kiterjesztették fennhatóságukat a lengyel területekre. Valójában azonban egészen más folyamat zajlott le. Lengyelország egy sajátos és sokáig sikeresnek bizonyuló kulturális és politikai rendszer kiépítésével biztosította, hogy etnikai és vallási téren egyaránt rendkívül megosztott társadalmának csoportjai viszonylagos harmóniában élhessenek együtt. Ez a politikai rendszer a 17. század közepéig olajozottan működött, a 16.

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.