Legyen a mocskolódás a másik fél monopóliuma! – Egy fejezet az amerikai választási sárhajigálás történetéből

Cleveland sokgyermekes, vidéki lelkipásztor családban született 1837-ben. Nem járhatott egyetemre, egy ideig a vakok iskolájában tanított New York-ban, majd Buffalo városában kapott állást egy ügyvédi irodában. 1859-ben szerzett ügyvédi oklevelét. Élete nagy részét agglegényként élte le, napjait a munka töltötte ki, pihenésképpen sörözni és horgászni járt barátaival. Kerületi ügyészhelyettesként (1863–1865), majd Erie megye sheriffjeként (1871–1873) szigorú, megvesztegethetetlen köztisztviselőnek bizonyult.

A Nation című lap újságírója az 1884-es amerikai elnökválasztási kampány során így sajnálkozott: „A pártviszályok még sohasem süllyedtek ilyen mélyre ebben az országban!” Mindkét fél támogatói botrányosnak próbálták feltüntetni az ellenfél magánéletét. A demokraták publikálták a republikánus jelölt, az egykori szenátor és külügyminiszter James G. Blaine üzletemberekhez írott leveleit, hogy bebizonyítsák korruptságát. Alelnökjelöltje, John A. Logan hírhedt volt a vasúttársaságokkal megkötött korrupt szerződéseiről. Egy kortárs szerint a jelölőgyűlésen a liberális republikánusok a taps után megpróbálták befogni az orrukat, a demokrata párti lapok pedig azt harsogták, hogy Blaine „úgy dagonyázik a vesztegetésekben, mint egy rinocérosz az afrikai tócsákban.”

Clevelandről viszont köztudott volt, hogy sorra megvétózta a vállalkozókkal kötött korrupt szerződéseket. A New York World című lap így sorolta fel azt a négy okot, amiért őt érdemes támogatni: „1. Ő egy becsületes ember. 2. Ő egy becsületes ember. 3. Ő egy becsületes ember. 4. Ő egy becsületes ember.” A demokraták New York-i főnöke ugyan utálta őt, mert megakadályozta, hogy vesztegetésekkel feltöltsék a pártkasszát, de erre a wisconsini Edward S. Bragg így felelt: „Szeretjük Clevelandet az ellenségei miatt, akikre szert tett!” Mivel a republikánusok semmilyen közéleti vétséget sem tudtak feltárni a múltjából, hát „buffalói hóhérnak” nevezték el, mert sheriff korában neki kellett felakasztania két halálra ítélt gyilkost. Helyettesei felajánlották, hogy elvégzik helyette a feladatot, de Cleveland úgy vélte, kötelessége vállalni a kellemetlen teendőket is, és maga nyitotta meg az állványt az elítéltek lába alatt. Az amerikai társadalmat azonban nem rázta meg ez a hír, hiszen az egyik halálra ítélt személy apagyilkos volt.

A republikánus újságírók ezután Cleveland magánéletében kezdtek kutakodni. 1884. július 21-én a Buffalo Evening Telegraph a következő szöveget tett közzé címlapján: „Szörnyű történet! Egy sötét fejezet egy közéleti ember életében!” Az alcím pedig így hangzott: „Maria Halpin és Cleveland kormányzó fiának szomorú története.” A „szomorú történet” annyi volt, hogy az elnökjelöltnek ifjabb korában törvénytelen gyermeke született egy buffalói özvegyasszonytól, akit azóta is anyagilag támogatott. A republikánus párti New York Sun újságírója alig talált szavakat felháborodásában: „Nem hisszük, hogy az amerikai nép tudatosan megválasztana elnökké egy durva kicsapongót, aki magával hozná kurtizánjait Washingtonba és kényelmes szállást biztosítana nekik a Fehér Házban!” Csak úgy emlegették az elnökjelöltet, mint „libertinust”, „fattyú apát”, „erkölcsi leprást”, „visszataszító infámiával szennyezett embert”, aki „rosszabb egy zsebtolvajnál.” Amikor Clevelandet megkérdezték választási kampányának szervezői, hogy mit feleljenek a vádakra, így szólt: „Mondják el az igazságot!”

Érdemes megjegyezni, hogy Cleveland apasága távolról sem volt bizonyos. Az 1870-es évek elején rendszeres látogatója volt egy buffalói kétgyermekes özvegyasszonynak, Maria Crofts Halpinnek, aki azonban más férfiakat is részesített kegyeiben, és amikor 1874-ben fiút szült, Oscar Folsom Clevelandnek keresztelte, mert maga sem tudta, hogy Oscar Folsom-e az apa, vagy Grover Cleveland. Mivel a hölgy férfilátogatói valamennyien házasok voltak, az agglegény Cleveland vállalta az apaságot, és árvaházban, majd barátainál neveltette a gyereket, akit el kellett vetetnie alkoholista anyjától. Az asszony egyszer el is rabolta az árvaházból a gyermekét, de 500 dollár fejében lemondott róla, és férjhez ment, a gyermeket pedig egy gazdag házaspár örökbe fogadta.

Viszonzásképpen a demokraták is összegyűjtöttek mindent, amivel csak Blaine-t megvádolhatták, és bemutatták Clevelandnek a dokumentumokat. Ő megkérdezte segítőtársait, hogy valamennyi iratot összeszedték-e, majd az igenlő válasz után apró darabokra tépte a papírokat és a foszlányokat is elégettette. „E választási hadjáratban a mocskolódás legyen a másik fél monopóliuma!”, jelentette ki. Egy meggondolatlan republikánus pap ekkoriban nevezte el „a rum, a római pápák és a rebellió pártjának” a demokratákat, mire a felháborodott írek ugyanúgy Cleveland mellé álltak, mint sok reform-párti republikánus. Ez utóbbiak egyike így fogalmazott: „Azt mondták nekünk, hogy Blaine úr hibákat követett el a hivatalában, de magánélete folttalan, Cleveland úr pedig a hivatali integritás modellje, de bűnös viszonyt folytatott. Ezért Cleveland urat választjuk meg a közhivatalra, Blaine urat pedig visszaküldjük a magánéletbe, ahol olyan rajongásra méltóan viselkedett!”

Így is történt, Cleveland rendkívül szoros küzdelemben megnyerte a választást, s 1885-ben beköltözhetett a Fehér Házba, amelyet 24 éve hagyott el az utolsó demokrata párti elnök. 

Ellenfelei ezt skandálták a tömeggyűléseken: „Mama, mama, hol a papa?” Amire a támogatói így válaszoltak kórusban: „A Fehér Házban, ha-ha-ha-ha!”