Legitimista politikai szótár

A Magyar Királyság Szent István óta folyamatos fennállását és törvénykezési gyakorlatának, illetve ennek szellemének megszakítatlan fejlődését a legitimisták a magyar állam íratlan (történeti) alkotmányának tekintették, amelyben benne foglaltatott a Corpus Juris és a Szent Korona-tan is. Az alkotmányos élet zavartalan további fejlődését (megőrizve változtatását) és kontinuitását a békés fejlődés prioritásaként kezelték, amelynek kifejezése az alkotmányosság lett. Ezzel szemben álló törekvésként értékelték a forradalmakat (1918–19), a trónfosztást (1918, 1921) és a különböző diktatórikus törekvéseket (Gömbös, Imrédy, nyilasok), valamint a köztársaság bevezetését (1946).

A legitimizmus alkotmány- és közjogi alapja. 1526 óta a Mohács után megválasztott Habsburg-ház fiági leszármazottai adták a Magyar Királyság uralkodóit. Ezt az öröklési rendet 1722–23-ban a nőágra is kiterjesztették (Pragmatica Sanctio), amikor egyúttal a Habsburg Birodalom (területi, politikai és uralmi) oszthatatlanságát és részeinek elválaszthatatlanságát is kimondták. 1687-ben a rendi gyűlés elfogadta, hogy a magyar trónra a Habsburg-dinasztia választás nélkül jogosult (vagyis a trónt örökletessé tették), mindezt pedig betetőzte az 1867-es kiegyezés.

A legitimista jogi ortodoxia úgy vélte, hogy IV. Károly 1918 végi eckartsaui, miniszteri ellenjegyzés nélküli, vis maiorra hivatkozó és ideiglenesnek szánt lemondása uralkodói jogai gyakorlásáról nem érvényes, továbbá az őszirózsás forradalom köztársasági néphatározatát és trónfosztó döntését is érvénytelennek tekintette. Ezen túlmenően az osztrák és a magyar trón együtt birtoklásának objektív megszűntét sem tekintette a magyar trón betöltésére és öröklési rendjére vonatkozóan befolyással bírónak.

Tehát 1918-20 után is a Habsburg–Lotaringiai-dinasztia tagjait, IV. Károlyt és halála után fiát, (II.) Ottót tekintették törvényes magyar uralkodónak (vagyis nem gondolták, hogy a királyválasztás joga bármilyen okból is visszaszállt volna a magyar nemzetre). Mivel pedig a magyar jogrend nem ismer sem egyoldalú lemondást a trónról, sem egyoldalú trónfosztást, ezért a király visszatéréséig csupán provizórikusnak tekintették a Horthy-rendszert, és nem ismerték el az 1921. novemberi trónfosztó törvény érvényességét sem.

Törvényes, érvényes jogi és alkotmányos felhatalmazással rendelkezés a politikai hatalomra vonatkozóan. A legitimisták vélekedése szerint a jogfolytonosság nem szakadt meg, így a