rubicon

Latindián-Amerika

Történelmi igazság – földrajzi valóság
5 perc olvasás
Az egyiptomiak fedezték fel Amerikát! – jelentette ki Heyerdahl, miután az ősi egyiptomiak mintájára épített papiruszhajóján Marokkóból Barbados szigetére érkezett. A képen látható hatalmas olmék kőfej negroid vonásai is azt sugallják, hogy afrikaiak jártak a Mexikói-öbölben 3 ezer évvel ezelőtt.

Kolumbusz útjának 500. évfordulóján vajon hányan gondolkodunk el azon, valójában mit is ünneplünk 1992-ben? A hivatalos elnevezés szerint Amerika Felfedezésének 500. évfordulóját: Két Világ Találkozását. De mit is jelent – és főleg kinek – e hosszadalmas megfogalmazás?

Az évfordulóra szervezett spanyol megemlékezések Európa centrikus nézőpontot tükröznek, melyben a civilizáció fogalma nem jelent mást, mint amit az Óvilág hozott/vitt az Újvilágba, s ami ezt követően megváltozott. Ez a szemlélet egyértelműen a felfedezés tényét emeli ki, és a fejlettebb gazdasági-társadalmi viszonyok exportját tartja fontosnak. A latin-amerikaiak számára mindez elfogadhatatlan, s bár elérték, hogy a Két Világ Találkozása is szerepeljen a hivatalos elnevezésben, a lényegen ez mit sem változtat. 1492-ben új történelmi korszak kezdődött a világ számára. 1492 a világ világiasításának kezdete volt, amikor az emberiség történelme egyetlen történelemmé kezdett formálódni. Ennyi, s nem több az, amit mindenki elfogad.

Hamis dátum

1492. január 2-án Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd vezetésével elfoglalják Granadát, s véget ér a Reconquista több évszázados országegyesítő folyamata. Az iszlám Ibéria felszámolásával egyidejűleg a félszigetről száműzik a muzulmánokat. De ez a sors vár a zsidókra is, a kiűzetés abból az országból, ahol kultúrájuk és civilizációjuk a fénykorát élte. A 12-13. században a világ zsidó népességének mintegy fele élt itt.

1492. augusztus 3-a volt az

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.