Huszonöt évvel ezelőtt, 1998-ban hunyt el László Gyula (1910–1998), a 20. századi magyar régészettudomány kimagasló egyénisége Erdély kapujában, Nagyváradon, útban „Tündérországba”, egy néhány hetes előadó körútra tartva.
Kevésbé ismert, hogy László Gyula 1940 őszétől a második bécsi döntés után visszacsatolt Észak-Erdély területén, a Szamos-parti Kolozsváron élt és dolgozott. Életének legmeghatározóbb kilenc évét töltötte el a „kincses” városban: 1949-ig tanított a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem, majd 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, és egyúttal munkatársa volt a Teleki Pál miniszterelnök által 1940 őszén létrehozott Erdélyi Tudományos Intézetnek.
Visszaemlékezéseiben László Gyula úgy fogalmazott kolozsvári éveiről, hogy számára Erdély valóban „Tündérország” volt, mert „ott békült ki önmagával és a sorssal”. A kincses városban eltöltött időszak tudományos munkásságában is a legfontosabb korszaknak tartható, hiszen a későbbiek során részletesebben is kidolgozott téziseit, régészetmódszertani újításait itt fogalmazta meg először, és bár tovább finomított rajtuk, élete végéig kitartott mellettük.
László Gyula egyetemi kinevezését Zichy Istvánnak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának és Kelemen Lajos kolozsvári történész-levéltárosnak köszönhette; a kinevezést Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter erősítette meg. A fiatal tudós Kolozsvárra települése hazaköltözésnek számított, hiszen az 1940-ben 30. életévét betöltő fiatalember székely szülők gyermekeként a dél-erdélyi Kőhalomban (ma Rupea) látta meg a napvilágot. A László családnak többször kellett
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.