Krúdy Gyula a borról

Kevesen ismerik és még kevesebben idézik borainkhoz, étkezési kultúránk elengedhetetlen és nagyon fontos részéhez fűzött megjegyzéseit, ajánlásait, jellemzéseit. Így például 1919-ben jelent meg Kánaán könyve című munkája, benne olyan, máig aktuális és figyelmet érdemlő – de sajnos nemcsak nem emlegetett, hanem mára el is feledett – írásai találhatók, mint A borász és a Szüreti dal. Az előbbi hangulatos írásából idézünk most egy szép részletet.

„Bizonyos borok (a szőlők kipusztulásával) végleg eltűntek a magyar ember poharából, a filokszéra pusztítását, amely gyermekkoromban olyan szomorúvá tette Magyarországot, mint a tatárjárás, nem tudták pótolni az amerikai vesszők. Jégszürke fejű, veremhangú, száraz lóbőr módjára nyikorgó lépésű emberek már manapság azok a magyarok, akik még emlékeznek Magyarország boldog éveire, amikor a bort gödrökbe eresztették elegendő edény hiányában, ivott belőle a vándorlegény; megmerítették rongyos kalapjukat a kóborlók, akik valamikor nagy számmal lődörögtek a hazai országutakon, amint látszólagosan minden különösebb cél és tennivaló nélkül mentek egyik országrészből a másikba, elviselték a háznál található ócska