Közép-Európa sztalinizálása

1944–45 for­du­ló­ján a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai ré­gió sor­sa még nem lát­szott vég­le­ge­sen el­dől­ni, lé­te­zett va­la­mi­fé­le hal­vány re­mény, hogy a tér­ség or­szá­gai tör­té­nel­mük­ben elő­ször ma­guk dönt­het­nek sor­suk­ról, vagy legalábbis ki­sebb lesz a nagy­ha­tal­mak több év­szá­zad alatt kiala­kult ha­gyo­má­nyos be­fo­lyá­sa. A kö­vet­ke­ző­ket azon­ban óha­tat­la­nul fi­gye­lem­be kel­lett ven­ni: 25 év után a Szov­jetunió nem­csak ki­tört el­szi­ge­telt­sé­gé­ből, ha­nem el­fog­lal­ta he­lyét a vi­lág­ha­tal­mak kö­zött, mi­köz­ben had­se­re­ge fel­sza­ba­dí­tó­ként vo­nult be a ten­gely­ha­tal­mak­hoz csat­la­ko­zott or­szá­gok­ba. Be­fo­lyá­sát te­kint­ve kiik­ta­tó­dott a vesz­tes Né­metor­szág, és az így ke­let­ke­zett űrt az an­gol­szász ha­tal­mak – mi­vel Fran­ciaor­szág is jó­részt el­vesz­tet­te it­te­ni be­fo­lyá­sát – és/vagy a Szov­jetunió fog­ják be­töl­te­ni, a kér­dés csak az,