Kossuth Lajos és Ferenc József

1847-ben Pest vár­me­gye köz­gyű­lé­sén az ak­kor ti­zen­hét éves Fe­renc Jó­zsef fő­her­ceg­nek ju­tott az a szerep, hogy az ural­ko­dó meg­bí­zá­sá­ból beik­tas­sa tisz­té­be az új ná­dort, Ist­ván fő­her­ce­get. Az el­mon­dan­dó szö­ve­get szé­pen be­ta­nul­ta, és han­go­san, ért­he­tően, vi­szony­lag tisz­ta ma­gyar­ság­gal ej­tet­te ki a sza­va­kat. Be­szé­de vé­gén ki­je­len­tet­te: „Ma­gam pe­dig ün­ne­pel­ni fo­gom min­dig e na­pot, me­lyen […] a ma­gyar nem­zet­hez va­ló élénk ra­gasz­ko­dá­som­nak nyil­vá­nos je­lét ad­ha­tám.” A nem­ze­ti ér­ze­lem húr­jait pen­ge­tő szö­veg nagy tet­szést vál­tott ki, még az ak­ko­ri el­len­zék „ve­zér­vár­me­gyé­jé­nek” szá­mí­tó köz­gyű­lé­sen is. Szé­che­nyi