rubicon

Kossuth kiegyezéskritikája

„Jogelalkuvás” és viczkándozó Tisza-magyarok
25 perc olvasás

„Hunczfut a német, de ezerszer hunczfutabb a német zsinegen viczkándozó Tisza-magyar!” Ez a csípős mondat egy 1877 nyarán Torinóban kelt, Budapestre küldött magánlevélben szerepel. Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc ekkor már önkéntes száműzetésben élő hajdani vezére, Kossuth Lajos írta barátjának, a hazai függetlenségi ellenzék egyik vezetőjének, Helfy Ignácnak. Manapság a „huncut” szó pajtáskodó, ravaszkodó, a lányokkal tréfásan évődő viselkedést jelöl. A korábbi századokban azonban komoly becsületsértésnek számított, hiszen németül a „Hundsfott” azt jelenti: gyáva gazember. Lám, az 1867-ben megkötött osztrák–magyar kiegyezést egykori legkérlelhetetlenebb ellenfele nem mindig hűvös eleganciával, hanem időnként igencsak forró érzelmekkel kritizálta. Sokan azonban úgy vélik, a kiegyezéses „jogelalkuvásra” vonatkozó kossuthi bírálatnak olyan távlata van, amely túlnyúlik a történelmi kuriózumon: kulcsot ad a magyar történelem azon kényszerpályájának megértéséhez, amely a trianoni tragédiához vezetett.

Egy trójai királylány a magyar politikában

1867 februárjában I. Ferenc József magyar király kinevezte az Andrássy Gyula gróf vezette új kormányt, márciusban pedig az országgyűlés megszavazta a közösügyi törvényjavaslatot. A szórványos hírek hallatán a párizsi világ­kiállításra ellátogató Kossuth Lajos exkormányzó engedett két régi emigrációs harcostársa, Irányi Dániel és Simonyi Ernő biztatásának, és – baráti hangütésű, de tartalmában politikai felelősségre vonást tartalmazó – nyílt levélben fordult ifjúkori barátjához, idősebb fia keresztapjához, Deák Ferenc­hez. Írását – a kiegyezési törvény „általánosságban” történő elfogadása után végre lazulni kezdő sajtóviszonyok között –

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.