Ingyenesen olvasható
A kommunizmus egyházüldözése Kelet-Közép-Európa egészét érintette. Sorozatunk mai írásában egy kárpátaljai püspök életén keresztül mutatjuk be az ateista rendszer működését. Kárpátalja a magyar történelmi emlékezetben kiemelt helyet foglal el. A honfoglalás kulcspillanata is a térséghez kötődik: Árpád hadai 895-ben a Vereckei-hágón át érkeztek a Kárpát-medence belsejébe. Ettől kezdve Kárpátalja a Magyar Királyság szerves részét képezte. A magyarok mellett itt élő ruszinok a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok oldalán harcoltak, ahogyan az 1848–49-es szabadságharc idején is Kárpátalja ruszin és magyar lakossága a felkelők oldalára állt. 1920-ban a trianoni békediktátumnak megfelelően Kárpátalja Csehszlovákia része lett, majd az első bécsi döntés (1938) értelmében a déli rész (Ungvár, Munkács, Beregszász) Magyarországhoz került vissza. 1939. március 15-én vonult be a magyar hadsereg Kárpátaljára, ezzel Kárpátalja egésze Magyarországhoz került. A hadművelet 17-én fejeződött be, Teleki Pál miniszterelnök 18-án bejelentette a magyar–lengyel határ helyreállítását. 1944 októberében a szovjet hadsereg foglalta el a vidéket, majd 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták a területet. Ekkor indult meg a kárpátaljai magyarság kitelepítése, illetve Gulagra deportálása.
A kárpátaljai görögkatolikusok az ungvári egyházi unió (1646) és a Munkácsi egyházmegye felállítása (1771) óta egyházszervezetükkel együtt lojalitásra törekedtek az aktuális államhatalommal. A második világháború után új helyzet állt elő: az itt élő hívek egy üldözött egyház tagjaivá váltak a kommunista Szovjetunióban.
Romzsa Tódor 1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón. A Máramaros vármegyei településnek is a Tisza bal partján levő részén, amely 1919-től Romániához került, de 1915-től Romzsáék már a jobb parti részen laktak. Édesapja vasúti tisztviselő volt, a görögkatolikus vallású családban a nagyapa és a dédapa is görögkatolikus pap volt. Tódor kilencedik gyermekként látta meg a napvilágot a szerény körülmények között élő családban. Az elemi iskola négy éve után a Huszti Állami Reálgimnáziumba került. Nagyon jó eszű gyerek volt, ő lett a legjobb tanuló az osztályban. A szülei éppen ezért úgy tervezték, hogy a fiuk majd a prágai egyetemen mérnöknek tanul, így a kényelmes megélhetés biztosítva lesz. Tódor azonban pap szeretett volna lenni. 16 évesen, a nyári szünidő idején ezt a tervét meg is osztotta édesapjával. Apja megígérte: ha az iskola befejezése után is ez a vágya, támogatni fogja. Meghatározó élménye volt gimnazista korában egy jezsuita atyával való találkozás. A szerzetes arra készült, hogy bejusson a Szovjetunióba és az üldözött keresztényeket bátorítsa, hiszen az ottani papok nagy részét a sztálini diktatúra idején fogságba vetették vagy elüldözték. Romzsa Tódorban is megfogalmazódott a hivatás: úgy hirdetni Jézus tanítását, ahogy az ősegyházban egykor az apostolok tették: üldözés és veszélyek közepette.
A huszti reálgimnáziumban megszerzett jeles érettségi (1930) után a szülei támogatásától is kísérve megkezdte filozófiai és teológiai tanulmányait a római Pápai Gergely Egyetemen. A német és magyar nyelven beszélő diákok kollégiumába költözött be, majd hamarosan az orosz nyelvű diákok kollégiumában folytatta tanulmányait. Itt ugyanis többet hallhatott arról, mi zajlik a Szovjetunióban, az itt tanuló diákok egy része a sztálini egyházüldöző rezsim elől menekült Rómába. Tőlük tudta meg Romzsa Tódor, hogy mi várhat a hitvalló keresztényekre: börtön, elhallgattatás vagy akár vértanúhalál. 26 esztendős volt, amikor kiváló eredménnyel diplomát szerzett, Rómában, az orosz katolikusok templomában szentelték pappá.
Miután hazatért Kárpátaljára, a csehszlovák hadsereg behívója várta, így fél év katonaság után jelentkezhetett püspökénél Ungváron a papi szolgálatra. 1939-ig máramarosi vidéki falvakban szolgált, majd miután Kárpátalja ismét magyar fennhatóság alá került, a Munkácsi egyházmegye püspöke, Sztojka Sándor kinevezte az ungvári szeminárium lelki vezetőjévé és filozófiatanárává. A kispapok hamar megkedvelték, teológiai tudását nagy szeretettel adta át tanítványainak. Az előadásokat latin nyelven tartotta, de a részletes magyarázatokat elmondta magyarul és oroszul is, hogy minden kispap pontosan megértse a teológiai összefüggéseket. (Az oroszt a ruszin és ukrán diákok is jól megértették, hiszen az orosz hasonlít az anyanyelvükhöz.) Romzsa Tódornak meggyőződése volt, hogy Kárpátalja nemzetiségeinek testvéri egységben kell együtt élnie, így a papságra készülők között is természetesnek tartotta az együttműködést.
1944. szeptember 24-én az ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök, aki akkor egyben a Munkácsi egyházmegye apostoli adminisztrátora is volt, segédpüspökévé szentelte. A szovjet hadsereg bevonulása után gyakorlatilag már ő állt az egyházmegye élén, mindössze 33 évesen. Az új rezsim november 6-án nagy pompával ünnepelte a „nagy októberi szocialista forradalom” évfordulóját. Arra kényszerítették Romzsa Tódort, hogy üdvözölje a hadsereg főparancsnokát, Sztálint. Kérték, hogy köszönje meg a felszabadítást, valamint jelentse ki az orosz, az ukrán és a kárpátaljai nép egységét. Továbbá szólítsa fel az ott élő fiatalokat a Vörös Hadseregbe való belépésre, s kérje, hogy teljesítsék Kárpátalja régi óhaját, csatolják Ukrajnához a térséget. Mindezt egy katonatiszt parancsolta meg a püspöknek, majd hozzátette: amennyiben Romzsa nem tesz eleget a felszólításnak, annak az egész görögkatolikus egyházmegye számára tragikus következményei lesznek. A püspök végül egy diplomatikus beszédben megköszönte a Gondviselésnek, hogy Kárpátalja területét a háború nem sújtotta túl nagy áldozatokkal, és hogy olyan testvéri nép hozza a szabadságot, amelynek nyelvét és szokásait az itt élők már ismerik. Romzsa Tódor megköszönte Sztálinnak a felszabadítást is. Másnap a Zakarpatszka Ukrajna című újság meghamisította a püspök beszédét. Eszerint az egyházmegye vezetője is kérte Kárpátalja Ukrajnához való csatlakozást. Romzsa Tódor joggal tiltakozott a szerkesztőségnél, hiszen ezt a kérést ő nem fogalmazta meg. „Igen, nem így beszélt, de ezt kellett volna mondania!” – hangzott a kommunista rezsim válasza…
A szovjet katonai megszállást a közigazgatás átszervezése és Kárpátalja területének a Szovjetunióhoz csatolása követte. Ezzel összefüggésben az ortodox egyház támadást indított a kárpátaljai görögkatolikus egyház ellen, felszólítva, hogy fogadja el a moszkvai görögkeleti egyház vezetését. Erre akarták rávenni Romzsa Tódor püspököt is, ő azonban ezt visszautasította. Sőt, látogatása során egyházmegyéjének papjait is kitartásra szólította fel. Az ateista rendszer nyomásgyakorlása közben tovább fokozódott: Sztálinék betiltották az iskolai hitoktatást, feloszlatták az ifjúsági egyesületeket, megkezdődött a papok bebörtönzése és a templomok bezárása (vagy átadása az ortodoxoknak).
Romzsa Tódor püspök hamar átlátta, hogy nincs kivel együttműködni, a szovjet kommunista rendszer a hazugságra, az erőszakra és az egyházüldözésre alapozta lépéseit. A püspök ezzel szemben inkább választotta azt a mondást, amelyet Filippo de Regis jezsuita atyának, a római Ruszikum rektorának írt még 1939-ben: „Meghalni Krisztusért – annyi, mint örökké élni.” Ellenálló tevékenysége miatt 1947-ben Hruscsov, az akkori Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára kérésére Sztálin engedélyezte titkos likvidálását. Hírhedt „likvidátorát”, Pavel Szudoplatov NKVD-tábornokot bízva meg az akció felügyeletével (ő szervezte például Trockij volt szovjet vezető mexikói meggyilkolását is). Hruscsov Szergej Szavcsenko ukrán államvédelmi minisztert bízta meg ezzel, aki a kivitelezést munkácsi rendőrök egy kis csoportjára bízta.
1947. október 26-án Romzsa Tódor a Munkács melletti Lókára utazott, ahol részt vett a helyi templom felszentelésén. Másnap innen tartott hazafelé, amikor Iványi közelében lovas kocsiját egy teherautóval elgázolták. A teherautó mögött egy katonai terepjáró is érkezett, s az abból kiugráló emberek nekiláttak, hogy az életben maradt sebesültekkel végezzenek. A merényletet nem tudták befejezni, mert egy távoli útkanyarban megjelent a postát szállító autó. A merénylők eltűntek, a postajárat sofőrjének segítségével a sebesülteket kórházba szállították. Romzsa sérülései súlyosak voltak, de az orvosai azt mondták, meg fog gyógyulni. Hiába javult a püspök állapota, november elsején reggel halva találták kórházi ágyában. Kiderült, hogy egy takarítónőnek öltözött, a szovjet titkosrendőrségnek dolgozó ügynök injekcióval mérgezte meg a görögkatolikus egyházfőt. Három nap múlva az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában helyezték örök nyugalomra. 1998. június 3-án Puskás László görögkatolikus pap találta meg Romzsa Tódor ereklyéit az ungvári székesegyház kriptájában. A maradványokat a fővárosi Természettudományi Múzeum Embertani Intézetében azonosították, majd 2003. június 26–28-án szállították haza Ungvárra, ahol a székesegyház mellékoltárában helyezték el. A kelet-közép-európai kommunista rendszerek lebontásában tevékeny szerepet vállaló Szent II. János Pál pápa 2001-ben boldoggá avatta Romzsa Tódor püspököt.
A munkácsi egyházmegye 296 parókusa közül – a halálos fenyegetések nyomán – 131 aláírta a Vatikántól való elszakadást, s átment az ortodox egyházba. 129-en vállalták az áldozatot: őket halálra vagy szibériai kényszermunkatáborra ítélték. A börtönökben vagy a lágerekben 36 papot meggyilkoltak vagy „nyomuk veszett”.
Devictus vincit. Az egyház legyőzetve is győzött, ma is jelen van Kárpátalján. A Szovjetunió pedig a múlté…
