Kivégzés kozák módra

A ki­lenc kép­ből ál­ló so­ro­zat a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt ké­szült, va­la­hol a meg­szállt Uk­raj­ná­ban. Is­me­re­tes, hogy a Szov­jetunió el­le­ni há­bo­rú el­ső évei­ben tö­me­ge­sen áll­tak át a Vö­rös Had­se­reg ka­to­nái a né­me­tek ol­da­lá­ra, köz­tük több tíz­ezer ko­zák. Az átállt vö­rös­ka­to­nák­ból a né­me­tek se­géd­csa­pa­to­kat szer­vez­tek, ame­lye­ket el­ső­sor­ban rend­fenn­tar­tó, par­ti­zán­va­dász vagy út­biz­to­sí­tó felada­tok­ra ké­pez­tek ki és er­re is hasz­nál­ták őket. 1941 őszé­től a ma­gyar meg­szál­ló ala­ku­la­tok kap­cso­lat­ba ke­rül­het­tek ko­zák se­géd­csa­pa­tok­kal. A szov­jet par­ti­zán kö­zös el­len­ség volt.

A döb­be­ne­tes fény­kép­so­ro­zat­ról alig tu­dunk töb­bet, mint ami a tör­té­nel­mi hát­tér is­me­re­té­ben a ké­pek­ről leol­vas­ha­tó. Lo­vas ko­zák kard­dal (sas­ká­val), sa­já­tos rí­tus sze­rint ki­vé­gez két ci­vil ru­hás fér­fit, va­ló­szí­nű­leg par­ti­zánt. A tá­gas ud­va­ron ma­gyar hon­vé­dek né­zik az ese­ményt, töb­ben fény­ké­pez­nek.

Ha sor­ba rak­juk a ké­pe­ket, ki­bon­ta­ko­zik a tör­té­net. Elő­ször a kucs­más fér­fit öli meg a lovas, majd kör­be-kör­be lo­va­gol­va, ko­zák vir­tus sze­rint egy csa­pás­sal az ál­do­zat tes­té­be ha­sít­va a má­si­kat, aki­nek fe­jé­ről a „be­mu­ta­tó” alatt leesik a fü­les sap­ka a ha­lá­los csa­pás előtt.

A fény­ké­pek 1965-ben ke­rül­tek a Le­g­újabb­ko­ri Tör­té­ne­ti Mú­zeum fény­kép­gyűj­te­mé­nyé­be (ké­sőbb Ma­gyar Mun­kás­moz­gal­mi Mú­zeum, ma a Ma­gyar Nem­ze­ti Mú­zeum Tör­té­ne­ti Fény­kép­tá­ra) egy volt ha­di­tu­dó­sí­tó­tól, aki ma­ga is fény­ké­pez­te az ese­ményt.

A so­ro­za­tot Be­dő Zsolt ké­szí­tet­te, aki va­ló­szí­nű­leg azo­nos az 1942. évi tisz­ti név­jegy­zék­ben ta­lál­ha­tó